2010. október 7., csütörtök

maláj vs magyar ételek

Aki egyszer is járt Ázsiában az tudja, hogy az utcai "éttermek" olcsóak, nagyon olcsóak. Annyira, hogy azokkal versenyezni árban nem lehet, még az otthoni főzéssel sem. Nem is feltétlen kell, hiszen nekem is sőt a gyereknek is vannak olyan ételei amit nagyon szívesen megeszik (semmi csípős), s ha a városban bent ér minket az ebéd eszünk ágába sincs western ételt enni.

Az otthoni főzésnél meg nekünk az otthon tanult főzőtudománnyal csak az ismert magyar ételek elkészítése lehetséges. A helyi piacokon kapható ezerféle sokleveles zöld növények felhasználási lehetőségeit és elkészítési módját nem ismerem, tanfolyam rá biztos van.

Piaci kép miközben férjem és a lakástulaj együtt vásárolnak:
- tudod mi ez?
- tudom.
- tudod hogy kell elkészíteni?

Ez a párbeszéd szinte minden zöldségnél felmerül, de aranyos volt a szitu mikor a kínai büszkén mutatta hogy barackot vett, férjem meg megkérdezte és tudod hogy kell elkészíteni? :)
Az hogy azonos alapanyagot vásárolunk még nem jelent azonos elkészítést sőt!

Az elmúlt héten összeírtam, hogy milyen magyar, magyaros vagy már otthon többször készített ételt tudunk itt is elkészíteni, íme a lista.
Levesek:
csirkehús leves, borsó leves, karfiol leves, gomb és gombakrém leves, fergeteges gombócleves MaiMónitól, tojás leves, gulyás leves, hagymaleves, paradicsom leves.
A levesekkel jól állunk, nagy leveses vagyok, s a helyi ételek nagy többsége is nálam ebbe a kategóriába tartozik.

Főételek:
borsó főzelék
brassói aprópecsenye
grillcsirke (helyi vétel)
krumpli főzelék
káposztás tészta (nehézkes de megoldható a tészta része)
Paradicsomos húsgombóc (sajnos sima TV paprika itt nincs így a töltött paprika hiányzik)
paradicsomos tészta vagy milánói
pörköltek csirke, gomba, marha
rizottó cukkinivel (tescoba kapható)
rizseshús
resztelt máj
rántott hús, máj (bár zsemlemorzsa nincs, de panírpor van és finom vele)
sült hal
zöldbab főzelék
tojásos nokedli
Lehet hogy másnál ez a lista hosszabb lehet, hiszen az alapanyagokból kijöhet még más is, de a személyes ízlés és a sütő hiánya sok mindent befolyásol. Így van az is, hogy a desszereteknél jól jönne egy sütő, de így is van azért pár elkészíthető finomság:
tejberizs (rizs van dögivel)
tejbegríz (tempung suji azaz dara a tesco utolsó sorában ahol az olajok is vannak ott található, és ez által van grízgaluskánk is levesbe nem csak cérnametélt vagy csipetke)
császármorzsa
madártej
palacsinta
fánk (bár ebben nagyon jók a helyiek és szerintem nincs értelme nekünk kínlódni vele)

Idő közben lett néhány savanyúságunk is mert találtunk a boltban csemege uborkát, és vettem céklát amiből salátát csináltam, nagyon finom lett.

A sütő lendítene még rajtunk mert a helyi kenyér borzalmas, édes. Lehet ugyan kapni bagettet de az csak aznap fogyasztható, pedig jó lenne egy kis kenőmájasos kenyér, vagy hortobágyi palacsinta, rakott karfiol, pogácsa .... és még sok sok süti hiszen van sütőpor és létezik élesztő is.

Az biztos, hogy ha hazamegyek sajtos rolót és túrórétest szeretnék enni, sokat, karácsonyra bejgli helyett :) is akár mert a sajt a tejföl és a túró eddig is elemem volt, s most hiányom.
Ezek a tejtermékek egy drágák, és sajnos legtöbbször nem is a várt ízt hozzák. Sajtból még nem sikerült sima igazán finom sajtot venni, de tejfölt már (Pauls - szintén tescos ausztrál) igen.

Az hogy a magunk ételeit készítjük természetes nekünk és lassan a környezetünknek is, mert ettek már palacsintát, császármorzsát és gulyás levest is tőlünk. Hiszen ha hoznak nekünk valamit, már pedig szoktak akkor azt illik viszonozni ha ízlett ha nem, ha fog neki ha nem. A császármorzsa pedig úgymond sikert aratott a mooncake fesztivál közös vacsoráján.

2010. október 5., kedd

játszótér

Nem, nem tudom, hogy a teljes Maláj, vagy akár csak Kuala Lumpur területén hogy vannak a játszóterek, nem végeztem kimerítő felderítő túrát de annyi biztos játszóterek vannak!

A környékünk egy kertvárosi rész, igen külváros, ahol a "kertes" helyiek inkább teraszos házak közé beékelődik néhány kondomínium (lakópark féle). A teraszos házak azok ahol éppen akkora csak a kert, hogy a család egy esetleg két autója beállva a kerítésen belülre elvegye az összes szabad teret. A jobb helyzetű sarokházak az egyedüli kivételek a zsebkendőnyi telekkel való rendelkezés alól.

Szóval a környék ilyen. A lakóparkok mindegyik rendelkezik a mindenféle felnőtt szórakozáson kívül (úszómedence, tenisz-, tollas-, fallabda páya és miegymás) gyerek szórakozási lehetőséggel azaz játszótérrel. Nem meglepetés ez és semmi különös nincs benne. Bár az jól esik, hogy a játszótér teljes területe le van burkolva gumi szőnyeggel. Hinta van, de bébi-hinta inkább csak a nagyobb helyeken, a hinta puha fenéklapja azonban szépen körbeöleli a már kapaszkodni tudó gyereket így kb. 1,5 éves kortól simán lehet benne hintáztatni. Mászóka is van, azaz inkább mászó vár és arról megannyi csúszda. Lehet egyenes, íves, dupla, zárt ilyen formaválasztékkal csak valami csúszdaparkban lehetne találkozni, de itt ez nem kunszt. Vannak rugós játékok is, na meg a rugós libikóka, de egy dolog nincs bármerre jártunk is homokozó. Az bizony teljesen hiánycikk errefelé. Szóval játszótér van bent, de van kint is. Ami számomra kellemes meglepetés, hogy maximum 500 méter gyaloglással elérem a következő játszóteret a külső, kertes házas részen is, ahol a játszótér felszereltsége a bentihez teljesen hasonló.

De van játszótér a bevásárló központban is. Milyen jó is míg anyu bevásárol (vagy apu), mert ugye ő tudja mit kéne főzni, fent a gyerek eljátszik a csúszdák között vagy az egyébként pénzt nyelő mozgó zenélő állatkák egyikén. Miért van itt ez ingyen? A kérdés inkább költői. Jó hogy van és élvezzük.
Sőt vannak nagy, nagyon nagy játszóterek! Ahogy utazunk az LRT-n sorra látjuk a nagy plázák mellett a nagy játszó és pihenő tereket. Az egyik vagy talán a legnagyobb éppen a belváros szívében található -ott ahonnan az első képet is készítettem anno érkezésünkkor- a Petronas tornyok lábánál. De ez a park tényleg kitesz magáért a szabad medencéjével együtt, szóval nem az átlagos.
ez egy átlagos nagyobb park, nem a mai darab már
Az átlagos játszótér átlagos felszereltségű és általában minden működik is rajta. Történt egy nap, hogy a szép átlagos játszóterünk egyik csúszdájának végét valaki összetörte. Egy lyukat ütött az aljára. Az, hogy ezt az esővíz lecsorgásának megkönnyítésére vagy egyszerű vandalizmusból követte el nem derült ki soha. Csak ott állt a csúszda egy lukkal az alján. A menedzsment látva a kárt rögtön le is szalagozta a csúszda tetejét, hogy azt senki ne használja, úgy is ott van helyette még két csúszda. Eltelt egy, majd két hét, s a csúszda még mindig lukasan állt, s már elkezdtem sajnálni na ez tönkrement, sose lesz megjavítva. Majd egyik nap körbekerítették a csúszdás várat és elkezdték szétszedni. Szépen lekaparták a fém korlátokról, kapaszkodókról a festéket és átfestették, majd jöhetett az új csúszdavég is és minden visszakerült a helyére. Lett nagy öröm és birtokba is vette mindenki a felújított teret. Lehetne így mindenhol.
Érdemes követni minket a Mindennapi.Malajzia Facebook oldalunkon is, ahol naponta friss érdekességeket osztunk meg Malajziáról!

Foglalj szállást magyarul az Agodán! segítve ezzel munkánk.