Vagyunk

idestova 2 hete itthon. Ha most az eredeti tervek szerint lennénk, akkor lázasan járnánk a családot és az ismerősöket és lassan az üdvözlést a búcsúzás váltaná fel, s készülnénk a visszafelé útra. De nem.

Itthon vagyunk, kicsit nehezen sikerült az átállás, kb 1 hétbe telt mire visszaállt az idő a régi kerékvágásba, mert valahogy valaki mindig felkelt hajnal 4 kor, majd 5 kor, végül 6 kor, de most... Most már tudunk aludni egészen reggel 8-ig, 9 ig is :) A másik átállás az az ételek terén volt nehéz. Aki azt hiszi, hogy na akkor most az ittenit és nem az ottanit eszem, s ezzel minden le van rendezve, az bizony nagyot téved. Egyrészt az adagok, főleg az ünnepi adagok alaposan kifogtak rajtunk. Valószínű nem csak a méret számított, hanem a hús és zsírtartalom, ami jelentősen eltér az eddig fogyasztottaktól. Szóval lehetett szaladni a mosdóba. Hiányzik a friss zöldség, a sok friss today és tomorrow papaja, mangó, az ananász édes íze és elérhető ára. A melegről már ne is beszéljünk. Ez a sok ruha amit folyamatosan fel kell venni, brrr. Lili például állandóan vetkőzik, cipő le, zokni le, nadrág le, s a végén meztelenül szaladgálna ha lehetne. De nem lehet. Nincs elég meleg a lakásban sem, vagyis én nem érzem úgy hogy az lenne, 28 fokot meg mégse csinálhatok, így is elég száraz a levegő, hiába párologtatok.

Szóval a napok telnek, szokjuk az itthoni itthont, élvezzük, hogy egyszerűbben elérjük a családtagokat és az ismerősöket, hogy van tejföl és sajt rendes (bevallom a túró a túrórudin kívül nekem nem hiányzott és most se hiányzik), hogy van újra varrógép (bár még csak egyetlen órát használtam), hogy van újra autónk, mert ugyan ott minden séta közelségben volt azért itt sokat használjuk és megyek is vele folyton folyvást különböző időpontokra amit igyekszek összeszervezni.

Mert az aki miatt mi most januárban nem térünk vissza Malajziába, az egy kisfiú. Egy kicsi akivel kell egyik orvostól a másikig menni, pótolni a leleteket, mert a rendszer két fő tagja tökéletesen elfogadja a harmadik a leg elhanyagolhatóbb azonban nem. Szóval igen, járok újra háziorvoshoz, nőgyógyászhoz, védőnőhöz most a pótlás miatt ide oda sűrűbben, aztán majd havonta, de nagyon hamar ismét sűrűsödni fog, s májusban eléri a tetőpontját. Kisfiú, akiről ezt még kint nem lehetett tudni november utolsó napjaiban, de mire hazaértünk már akkora lett, hogy ezt meg tudták állapítani. Most már túljutottam én is azon a para-időtartományon ami mindenkinél máskor jön el, hogy merek beszélni is róla. Túl a félidőn a 21. hétben, ő minden nap szépen jól érezhetően rugdossa a hasam, amit nem csak én érezhetek s ez mind boldogság tölt el engem, minket.