2011. szeptember 1., csütörtök

Érzések

Ha valaki azt kérdezi szerettem e Malajziában lenni, csak azt tudom mondani IGEN! Ha viszont az a kérdés, hogy újra elinduljunk oda, kicsit tolnám az magam előtt az időpontot amíg lehet. Nem érzem még készen magam arra, hogy ismét újrateremtsek mindent amit egyszer már ott aztán újra itthon meg kellett tennem. S nem érzem, hogy könnyebb lenne attól, hogy már sok mindent ismerek ott, s tudom miért hova kell mennem.

Ahhoz, hogy mégis a jó oldalát nézzem ennek a lehetőségnek fel kell, hogy idézzem mi is az ami jó volt vagy csak egyszerűen más. Elindul hát lassan az emlékek feldolgozása itt a blogon.

2011. május 22., vasárnap

Patrik Márk

Ő az a kisfiú aki minden korábbi terveinek felborította, akire vártunk. Örülök neki hogy itt van, hatalmas boldogság és csak nézem és nézem őt legszívesebben. Patrik 2011. május 17 én 14:16 kor született 2940 grammal és 52 centivel. Szerencsére úgy ahogy szerettem volna, simán, komplikáció és vágás mentesen, egy más ismerős szülőszobán.

Korábban nem írtam a miértről, arról, hogy miért döntöttünk meglévő munkahely, lakás és végre elrendezett világunk ellenére a hazaköltözése mellett, még akkor is ha itthon nem várt se munkahely, se ovi, csak keresés és költözés.

Azonnal tudta a férjem, hogy lesz ő. Bár én kételkedtem először, de aztán 2 hét múlva be is bizonyosodott. Aztán vártunk, tudakozódtunk és döntöttünk. Mivel az országban minden orvosi ellátás fizetős gyorsan kiderült, hogy egy szülés igen csak zsebbe nyúlós történet, nem is beszélve arról, ha valami komplikáció van a további kórházi kezelés.

A terhesgondozást tőlünk 500 méterre lévő KJMC-ben kezdtük meg, mert ez egyrészt közel volt, másrészt nem láttam a többi helyen sem sokkal több információt. Ára a hazaival azonos. Nem találtam sehol se nyomát annak, hogy hogyan lehet intézni nyakiredő szűrést, kombinált tesztet, AFP-t. Egyszerűen ezek a vizsgálatok hiányoznak a Maláj terhesgondozásból. Aggódó típus vagyok, szeretem tudni, hogy rendben van e vagy sem minden, s nem csak bízni és enni a halolajat.

Az egész gondozás alatt amit kint töltöttünk a 18. hétig alapból nem volt a havi ultrahang és vizelet vizsgálaton, a vérnyomás mérésen kívül semmi egyéb. Így magam kértem, hogy legyen nyaki redő szűrés, vérvizsgálat kombinált teszt. Ezért jócskán meg kellett fizetnem. Ha azt mondjuk, hogy itthon drága a kombinált teszt az igaz, de kint a tesztért kb 800 ringit fizettünk. De legalább lett a kezemen valami anyag, amiből kiderül a gyerek rendben, a vérképem rendben. A vérkép egyébként tartalmazott olyan részt is amit itthon nem adnak ki pl HIV tesztet is, és megtudtam azt is, hogy voltam rubeolás :)
Persze ezt nem helyben csinálták, hanem egy levél (kézzel írt kísérőlevelet kaptunk) kíséretében mentünk egy másik magán intézményben. Gondolom ez így ment volna tovább egészen a szülésig.
Az első benyomás és pénzügyi feltételek tudatában azonban ezt nem vállaltuk, s egy időre a hazatérés mellett döntöttünk.

Itthon aztán jöhetett minden ami kint elmaradt és még pótolható volt. AFP kimaradt, és így is maradt, nem is bántam, hiszen elég elavult. Rákszűrés, hepatitis szűrés, ellenanyagszűrés és minden ami kell a hazai intézményekben azt be kellett szerezni. Ez persze nem minden esetben derült ki azonnal, s többször szúrtak e miatt mint kellett volna, de szerencsére minden éppen időben meglett.

2011. május 4., szerda

Tej, kenyér, H szalámi

Oly rég íródik a fejben ez a post, hogy java része ez idő közben feledésbe merült, ami pedig megmaradt az is részletekben kerül leírásra.

Talán ismerős a reklám ahol egy kisfiú a parkban a padon csücsül és a bevásárló listájára ez a három szó van felírva. A történet Magyarországon játszódott, és mi hozzászoktunk mint minden napi betevő.

Azonban ezek az élelmiszerek mint a tej, a kenyér és a szalámi igazán kihívást jelentenek Malajziában. Kezdjük a lista végéről, a szalámi. Miből is készülne mint disznóból és mint ilyen ezért egyszerűen nem beszerezhető, vagy csak bizonyos pici elzárt részen kapható a piacon és a nagyobb áruházakban hasonló készítmény. Valahogy nem volt kedvünk sok tesztet végezni. Tudni kell, hogy itt mint füstölés nincs! A húst kínai látogatásunk óta tudjuk, hogy valamilyen más technológiával tartósítják így ami úgy is néz ki mint, ami az sajnos édes! Igen édes! Talán ez hirtelen nem olyan megrázó hiszen mi is eszünk néha gyümölccsel húst ami szintén édeskés lehet, de mondjuk egy kolbásznál ez már nem jelent semmi jót.

Kenyér. Na hát erről aztán lehetne írni, mert ami van az minden csak nem kenyérféle. Van ugye a roti ami kenyeret jelent, de ez inkább palacsinta jellegű, aztán van a kocka kenyér formájú szeletelt kenyér ami khm... hát valahogy édesebb mint várnánk, ott a bagett ami ugyanolyan olcsó amennyire hamar meg is szárad és ehetetlenné válik. Olyan igazi kenyér, na az hiányzik. Bár olvastam, hogy van európai pékség ahol lehet kapni, de az ára a csillagos eget veri. Ha ismét megyünk nem marad más hátra minthogy saját kenyeret készítsünk, azon alkalmakra mikor úgy ennénk egy szeletet. (Én és a kenyér egyébként itthon is jól megvagyunk egymás nélkül, de van akinek kell.) Gondolkodtam kenyérsütő gép beszerzésén Malajziában és itthon is. Minden ami úgy néz ki mint egy kenyérsütő az ott rizsfőző készülék :) Itthonról meg tényleg konténerrel lehetne csak költözni, ha mindent vinnénk. Szerencsére gép nélküli sima sütőben készülő kenyér receptet is sikerült találni már és Anyukámék javában tesztelték az év elején, oly annyira, hogy végül csak maguk sütötték a kenyeret. Tehát sütő kell majd a lakásba, ami egyébként ott egyáltalán nem alap felszereltség. Az anyukák nem sütnek süteményt és a lányok nem tanulják ezt el. Szerencsére élesztőt lehet kapni, éppen a piacunk mellett van egy nagy pékbolt, mindennel ami kellhet és még sütős tanfolyamokat is indítanak, ha netán a helyi sütik elkészíése érdekelne bárkit is.

Tej. Na ez már több szempontból is problémás terület. Ez az én részem, mert nálam a tej nagyon fogy, a többiek viszont max a többi tejterméket eszik. Krémtúró, túró felejtős, vagy készíteni lehet SK, amivel mi nem próbálkoztunk. Joghurt van bőven, és jó kis mangós ízzel ami Lilinek nagyon bejött. Annyira, hogy itthon is ilyet kért volna.

S akkor a probléma, az hogy Magyarországon megszoksz egy ízvilágot ez ugye nem kétséges, aztán megszokod a Maláj ízvilágot és keresed itthon is. Mikor kiérkeztünk a krémtúró és az otthon megszokott tápszeres turmix (tápszerből készült banánturmix) kiváltása volt a legnagyobb feladat a gyerek etetésben. Krémtúróról váltottuk joghurtra, a turmix helyett pedig sikerült egy nagyon finom ízesített tápszert találnunk amiből van bő választék csak egyik sem ismert számunkra. A maláj gyerekek sokáig isznak tápszert kb. 6-8 éves korig, mivel a tejtermékek választéka jóval kisebb mint a mienk, ráadásul sokan érzékenyek is rá. Persze megy is a reklám, hogy ezektől hiper okos lesz és hiper ellenálló a gyerek és mennyire szükség van rá már a kezdetek kezdetén.

Íme két népszerű termék reklámfilmje:

Így alakult, hogy a kezdetek kezdetére, azaz a terhesség alatt én is kipróbáltam ilyen tejet. Bizony itt a kismamáknak is ilyen a tápszerhez hasonló tejport kínálnak ásványi anyagokkal és vitaminokkal dúsítva. ezt a három mintát a nőgyógyász nyomta a kezembe az első látogatás során.

A fordulatot ugye a hazaérkezésünk jelentette. A hús és pékárutól újra felfedezése jó volt, a tej, tejföl szintén, de lettek hiányok. A kinti tápszerből hoztunk egy havi adagot, de egy hónap az ugye szinte semmi. Hamar el is fogyott, s jöttek a próbálkozások újra, és a kiöntött "tejek". A tejtől Lili gyomra hiába már két éves, hiába hígítottuk és próbálkoztunk praktikákkal, kikészült. Annyira hogy se kakaónak, se kávénak, se karamellnek, magában aztán meg még annyira se hajlandó meginni. Beleszagol és kész, meg se kóstolja. Ez a tápszer-tejmizéria tulajdonképpen 11 hónapos kora óta tart, amióta ezt kellene innia.

Aztán lett egy áttörés ami jó is lehetne... persze most fedeztük fel azt amiből kint szintén óriás volt a választék! Issza az ízesített szójatejet, már csak azt kell mérlegelni melyik a jobb számára a tápszer vagy a szója? A beszerzés már egy másik kérdés, mert itthon a szóját nehezebb, kint meg könnyebb. Meglátjuk, egy tesztet találtam árakkal egybekötve. Ez alapján anyagilag éppen ugyan ott lennénk a tápszerrel mint a szójával, de persze, ha sikerül jobb áron beszerezni kevesebb a csűrölés.

Kint olcsó volt a szójatej, ami K-nak nagyon bejött, ivott barnacukrosat meg rózsaízűt felváltva. Ebből a barnacukros Homesoy itthon is kapható. Az alpro és a Joya még szó-szó normálisabb áron. Nekem, hát maradtam a tejnél ott is itt is, bár maga s szójából készült tofu kint hihetetlen finom és össze se lehet hasonlítani az itthon kaphatóval.

Egy szó mint száz az itthoni ízvilág és a kinti alapos keverékében élünk, s ez már valószínű nem fog változni. Mindig lesznek vágyak, ízekre, ételekre, amik nem elérhetők itt vagy éppen ott.

2011. március 24., csütörtök

Egy kis Japán

Mindenkinek vannak álmai, nekem nagy vágyam volt Ázsiát látni, a kínai Nagy-falon sétálni, Pekinget, Sanghajt és a kicsit kínai vidéket, az agyagkatonákat látni. Persze álmok még mindig vannak, s váratnak magukat. Ilyen eljutni Japánba, látni a cseresznyevirágzást.

Ez most több szempontból is lehetetlen lenne. Olvasom a Japánból írt blogokat és az ott élő emberek felé még nagyobb a csodálatom!

S, hogy kapcsolom most ezt a maláj bloghoz? Hiányoznak ízek amik kint megszokottak lettek, a friss ananász, a mini banán, a rendes tofu.
Be kell valljam a maláj konyha nem az én világom, de lehet hogy csak állapotom tette, de kifejezetten nem szerettem a túlfűszeres ételeiket. Helyette szívesen ettem kínait, vagy japánt.

Ma pedig elkészítettem itthon (kint lényegesen olcsóbban lehetett az alapanyagokat beszerezni) életem első sushiját. Nem lett tökéletes, sok benne a rizs de annak nagyon örültem hogy az íze pont olyan mint kell és hogy egybemaradt! Persze kint ettünk belőle sokat, még úgy is, hogy ott is idegen az a konyha, mégis egy jó rámen, vagy egy sushi vitt mindent a helyiek előtt. A Bandar Utama aljában fergetegeset tudtunk enni és Lilinek is mindig találtunk harapnivalót!

Ha pedig átsétáltunk a Curve-re Japán boltba* is tudtunk vásárolni. Na itt volt minden csoda és minden 5 ringiért. Érdemes volt betérni, még az utolsó nap is, s tudom, legközelebb az első napokban felkeresem annyi háztartási és kreatív dolguk akadt amit vittem volna.

Hajrá Japán!

*A link egy jó kis blogra mutat, a Visit Malaysia-ra, ami annak aki kint él vagy aki oda készül szerintem nagyon sok kincset rejt magába.

2011. március 9., szerda

nyelvi felkészülés - avagy óvoda kérdés

Malajziát nem véletlenül választottuk anno, s az egyik éppen a nyelvek sokasága. A nyelv ami egyik részről hasznunkra válik, a másik részről alaposan megnehezítheti a helyzetünket.

Az előző kint létünkkor ez még annyira nem is volt befolyásoló, hiszen K nagyon jól és én is el boldogulunk a nyelvvel,  és Lilinek se kellett minden áron a nyelvet használnia. Azonban a helyzet ahogy az idő telik változik. 
Lili aki mikor kimentünk csak 10-20 szót tudott magyarul augusztusra már 150 szavas szókinccsel rendelkezett és novemberre 2-3 szavas mondatokat használt , ma meg már ... meg se próbálkozom megszámolni hány szót használ . Az angolja szintén nagyon jól  fejlődött, hiszen az alig 4 ovis hónap alatt tízig számolt angolul, és jó pár iránytó és egyéb szót megtanult és helyén használt. A nyelv megértése sem okozott gondot. Erre akkor mikor ismét kint leszünk nagy szüksége lesz, hiszen nem szeretném, ha megviselné, hogy nem tud senkivel se kommunikálni, s az ovi, bármilyenben is folytatja majd 3+ évesen már követelni fogja tőle ezt a tudást.

Éppen ez az amit itthon fenntartani elég nehéz, ezt a nyelvhasználatot, s azt hogy tudása ne kopjon, sőt esetleg tanuljon is. Már Malajziában elkezdtünk keresgélni milyen lehetőségeik lesznek itthon. Sajnos nem sok, vagy a távolság miatt, vagy az anyagiak miatt, ami elég elkeserítő.

Végül meglátogattunk két közelebbi két-háromnyelvű ovit ami a körön belül maradt. Az első Lilit egyből megnyerte, hiszen rengeteg volt a játék, kicsi a csoportlétszám 6 fő vele együtt azonos korban, egyedül esznek, és segítenek a bilizésben. Az angol sajnos elég kevés napi szinten, hiszen "még ők kicsik". Nem is tudtam mi tévő legyek, hiszen ez kevés, de az ovis csoport közé akikkel együtt van szinte egész nap az angolos, meg nem akarnám tenni, hiszen az egyértelmű, hogy a beszéde miatt akár átkerülhetne, de egyéb téren nem tart ott, hogy ez hasznára válna. Az ovi és bölcsi két csoportja azonban nincs elszigetelve egymástól, így bízni tudok benne, hogy kap annyi angolt ami segít neki.

A másik helyen angolt és kínait is tanítanak, de ide csak szeptembertől vennék be, nagyobb a csoportlétszám, a két nyelvre jutó idő összesen még kevesebb, távolabb is van és még és még ... Van pár indok, hogy végül az elsőnél döntöttünk. 

S a döntés nem a mienk volt egyedül, mert Lili aki korábban hozzászokott, hogy az oviban tanulnak is a következő napokban követelni kezdte, hogy menni akar. Ez az egész ovi dolog innen jött, hogy ő igényelte Malajziában, hogy bemenjünk, ott legyünk a gyerekkel. Eléggé bántónak találom azokat a feltevéseket amikor a kedves anyuka meglát és felcsattan, ja persze jön a tesó. A frászt! Eszembe nem jutna e miatt lepasszolni a gyereket, sőt ha nem lenne igénye rá nem is menne oviba.

Megyünk hát, elkezdtünk a múlt hét közepén. Beszoktatás, nulla, egyszerűen nem igényelte az ott együtt eltöltött nézelődős délelőtt után. Persze csak délig marad, pár órácska ez, de több mint a semmi, és az itthon töltött órákban is mindig csipeget valamit fel.
A TV gyerekműsora közül az eredeti angolt választjuk számára, bízva, hogy hasznára van. Kényszer nincs, az agya mint a szivacs olyan, amit vétek lenne nem kihasználni. Az elmondott szavakat utánozza, énekel egy még kint tanult dalocskát (twinkle twinkle little star ... ), és pár kínai szót is van amit használ (alma, banán, kutya, macska) a szintén kint is hallott dallal együtt.

Az, hogy mi lesz és mennyit profitál belőle kiderül, a lehetőséget igyekszünk megadni, azt amit ő kíván meg. Minden gyerek más, máskor kezd járni, beszélni, dalolni, verselni, igényt tartani mások társaságára vagy éppen délután többet vagy kevesebbet aludni, vagy azt elhagyni. Nekem most csak ő van, akit figyelek és aki körül forog a világ.


2011. március 8., kedd

itthonról

Bár kinek mit jelent az itthon, meg az otthon. Szóval Magyarországról jelentkezem. A blog már jó ideje nem kapott új bejegyzést, pedig lettek volna még mesélni valók és lennének is ... Sokszor már kapnám a gépet, hogy leírjam a még kimaradt élményeket, hogy el ne vesszenek, de aztán olvasok másokat és nem érzem a létjogosultságát az írásomnak.

Azonban a blog és a benne szereplők hozzám tartoznak, így na marad el semmi, csak késik. Azt viszont szeretném megosztani, hogy hogyan készülünk ismét Malajziába. Időpont még nincs konkretizálva, hiszen az elkövetkező hónapok megannyi meglepetést tartogatnak számunkra, de a tervezés és a készülés nem maradhat el.

2011. január 7., péntek

Vagyunk

idestova 2 hete itthon. Ha most az eredeti tervek szerint lennénk, akkor lázasan járnánk a családot és az ismerősöket és lassan az üdvözlést a búcsúzás váltaná fel, s készülnénk a visszafelé útra. De nem.

Itthon vagyunk, kicsit nehezen sikerült az átállás, kb 1 hétbe telt mire visszaállt az idő a régi kerékvágásba, mert valahogy valaki mindig felkelt hajnal 4 kor, majd 5 kor, végül 6 kor, de most... Most már tudunk aludni egészen reggel 8-ig, 9 ig is :) A másik átállás az az ételek terén volt nehéz. Aki azt hiszi, hogy na akkor most az ittenit és nem az ottanit eszem, s ezzel minden le van rendezve, az bizony nagyot téved. Egyrészt az adagok, főleg az ünnepi adagok alaposan kifogtak rajtunk. Valószínű nem csak a méret számított, hanem a hús és zsírtartalom, ami jelentősen eltér az eddig fogyasztottaktól. Szóval lehetett szaladni a mosdóba. Hiányzik a friss zöldség, a sok friss today és tomorrow papaja, mangó, az ananász édes íze és elérhető ára. A melegről már ne is beszéljünk. Ez a sok ruha amit folyamatosan fel kell venni, brrr. Lili például állandóan vetkőzik, cipő le, zokni le, nadrág le, s a végén meztelenül szaladgálna ha lehetne. De nem lehet. Nincs elég meleg a lakásban sem, vagyis én nem érzem úgy hogy az lenne, 28 fokot meg mégse csinálhatok, így is elég száraz a levegő, hiába párologtatok.

Szóval a napok telnek, szokjuk az itthoni itthont, élvezzük, hogy egyszerűbben elérjük a családtagokat és az ismerősöket, hogy van tejföl és sajt rendes (bevallom a túró a túrórudin kívül nekem nem hiányzott és most se hiányzik), hogy van újra varrógép (bár még csak egyetlen órát használtam), hogy van újra autónk, mert ugyan ott minden séta közelségben volt azért itt sokat használjuk és megyek is vele folyton folyvást különböző időpontokra amit igyekszek összeszervezni.

Mert az aki miatt mi most januárban nem térünk vissza Malajziába, az egy kisfiú. Egy kicsi akivel kell egyik orvostól a másikig menni, pótolni a leleteket, mert a rendszer két fő tagja tökéletesen elfogadja a harmadik a leg elhanyagolhatóbb azonban nem. Szóval igen, járok újra háziorvoshoz, nőgyógyászhoz, védőnőhöz most a pótlás miatt ide oda sűrűbben, aztán majd havonta, de nagyon hamar ismét sűrűsödni fog, s májusban eléri a tetőpontját. Kisfiú, akiről ezt még kint nem lehetett tudni november utolsó napjaiban, de mire hazaértünk már akkora lett, hogy ezt meg tudták állapítani. Most már túljutottam én is azon a para-időtartományon ami mindenkinél máskor jön el, hogy merek beszélni is róla. Túl a félidőn a 21. hétben, ő minden nap szépen jól érezhetően rugdossa a hasam, amit nem csak én érezhetek s ez mind boldogság tölt el engem, minket.
Érdemes követni minket a Mindennapi.Malajzia Facebook oldalunkon is, ahol naponta friss érdekességeket osztunk meg Malajziáról!

Foglalj szállást magyarul az Agodán! segítve ezzel munkánk.