2010. december 31., péntek

Boldog Új Évet!

Immár Magyarországról kívánok minden kedves blogolvasómnak és családjának álmok beteljesülésében és sikerekben gazdag Új Évet!

ui.
Utazásunk szerencsés volt egytől-egyig jól vagyunk, és csak egyetlen csomagunk keringett egy picit a reptereken, de másnap, a szentestei vacsora közepette azt is meghozta a futár. A napokban végiglátogattuk a családot, s most jönnek az ismerősök, de nem feledjük maláj napjainak, visszavágyunk, tervezünk!

2010. december 21., kedd

Csomagolás

így karácsony táján annyira nem meglepő, hogy csomagolunk. Az viszont, hogy nem ajándékot, hanem táskákat és bőröndöket ... hát kevésbé kellemes időtöltés.
Otthon, tudjuk sokan nagy szeretettel és várakozással várnak már minket, ami nagyon jól esik, mégse könnyebb. Sőt a "felkészültetek már az útra?", meg a "vágjátok a centit" kérdések most kifejezetten rosszul esnek :(.

Mikor nekiindultunk KL-nek semmiről nem volt fogalmunk, arról, hogy hol fogunk lakni, hogy hol fog k dolgozni, hogy lesznek e barátaink. Csak egy volt biztos, a repülőjegy oda, meg vissza. Aztán lett hol lakni, lettek barátok, ismerősök, lett munka, és lett terv, mely szerint a karácsonyi haza út csak hazalátogatás lesz. Ez így is volt, aztán lett egy kis újra tervezés és sok gondolkodás. Terveztük, hogy esetleg K visszajön áprilisig, de el lehetett volna mondani a karácsonyt (na ilyet ki hallott már? mi se gondoltuk jónak, ha már mindenki erre készült) sőt maradhattuk volna még sokáig, csak néhány új helyzettel kellett volna megbarátkozni. Ezt én nem vállaltam, bár szívem szakad közben, hogy a visszaútra várni kell.

Pozitív, hogy K-t várják vissza és nagyon megkedvelték. A lakás tulaja szintén vár vissza. Az ismerősök úgy köszöntek el, ma, hogy újra látnak. Szóval minden rendben, és mi is pozitívan és nagy várakozással állunk a jövő előtt. Persze bízunk benne, hogy visszajövünk.

Lili már alszik, legújabb babájával amit a szomszédunk hozott neki karácsonyra, K úton a reptérre, én meg lassan végzek a csomagolással. Kicsit szanaszét vagyunk ma, és ugyan egy napon utazunk, csak elfelejtettük, hogy a 0:30 és a 23:30 között az a 23 óra mégis elég nagy különbség. Így mire K hazaér mi elindulunk a reptérre egy szomszédunk segítségével, hiszen sok a csomag. Holnap még megfőzöm az ebédet, majd szépen elmosogatok, eltörlök mindent, elteszek mindent ami a mienk a megbeszélt kamrába, ami várni fog ránk. Valahol mindig várnak ránk :) S valahogy mindig nehéz az elválás, sose sikerül megúszni könnyek nélkül, én már csak ilyen vagyok :)

Addig is egy elő karácsonyi képpel búcsúzom innen Malajziából. Visz lát KL, Helló Budapest!

A blog nem szűnik meg, lesz még bejegyzés arról ami kimaradt, akár mennyire is szerettem volna leírni mindent, nem sikerült ez alatt a röpke 8 hónap alatt. Aztán ki tudja lehet, hogy az újabb utazás tervezésével folytatom.

2010. december 19., vasárnap

Penang-i kirándulás

Réges-régi elhatározás, hogy ellátogatunk Penangra. Valahogy mindig más felé alakultak a heteink, s csúszott az utazás egészen az elmúlt hétvégéig.

Mikor nekikezdtünk nézelődni, hogyan is menjünk, éppen lecsúsztunk egy remek 3 Rm/fő Airasia repülőjegyről, aztán halogattuk, hátha lesz még, azt eltelt az október, majd a november ... Egy véletlen során kiderült hogy K és TZ régi munkatársak, így adva adódott az alkalom, hogy megkérje nézzen nekünk valami remek kis hostelt.
Persze végül nem hostelben kötöttünk ki, hanem TZ és családja fogadott be minket 3 változékony időjárású, de annál remekebb napra.

Indulásunk előtti napon, délelőtt Lili még lázas, majd délben bevágott egy adag ebédet, után még egy kicsi ez, majd az is kellett, s a vége az lett, hogy láznak szerencsére nyom veszett, de helyette egy huncunt lányka maradt aki délután 4-7 ig aludt. El lehet képzelni, hogy este mikor tért nyugovóra. A láz viszont véglegesen megszűnt, ki lehetett jelenteni, hogy kutya baja sincs a gyereknek, lehetett pakolni, mindet éjfélkor, és gyorsan  aludni egy kicsit egészen 6ig. Iszonyatosan korán volt a kelés. Bár ez Magyar szemmel nem kirívóan korai időpont, de itt Malajziában ahol a nagy áruházak is 9 kor nyitnak, a kis boltok meg nemritkán 11 kor és az első "BKV" 6 kor indul, szóval itt ez egy nagyon korai időpont.

A busz odafelé viselhető volt, még aludtunk is egy kicsit, bár tudtunk volna jóval többet. Az állomáson, pedig ott várt minket TZ, s irány a lakás. Lili elsőre megszeppent, Dorkától, Barnitól és Anditól, de nem kellett sok idő és jött ment, otthon érezte magát, csacsogott, játszott és mesét nézett a gyerekekkel.
Persze igyekeztünk nem csak a lakásban ülni, hanem felfedezni a várost. Ezt az igyekezetünket azonban az időjárás állandóan keresztül húzta. De láttuk az indiai negyedet, sajnos csak este, terv maradt, hogy megnézzük nappali is, és még jó néhány nevezetességet és érdekességet. Csak az az idő ne lett volna olyan rövid és olyan esős (első alkalom, hogy Malajziában fáztam is :( ). Na majd legközelebb.

Cserébe finomakat ettünk, és kicsi adventoztunk is.

Aztán utolsó nap egy kis tengerpartos sétálós, nemzeti park megtekintős délelőttön vettünk részt. Az idő mikor elindultunk gyönyörű volt, végre gondoltuk....


Aztán ahogy haladtunk az úton előre megjelentek a fekete felhők,

s ez az utolsó percben készült az eső előtt, ami alatt szó szerint mindenki bőrig ázott.

Persze a legszerencsétlenebbnek az ázott kisveréb Lili tűnt, aki ült a babakocsiban, hogy gyorsabban haladjanak az esőben amiben a végére egy kisebb medence alakult ki. Egyben azért ő volt a legszerencsésebb is, az egyetlen akinek volt teljes garnitúra száraz váltóruhája.

Gyors szárítkozás, és finom ebéd után kicsit fájó szívvel indultunk vissza a fővárosba, jó lett volna még egy kis idő, még egy kicsit nézelődni. De várt a város és a rengeteg teendőnk. Nagyon köszönjük a szállást, a remek társaságot és a kalauzolást a városban.

Várt KL, meg mi is a buszra. A buszokkal eddig a néha erős légkondit leszámítva nem volt gondunk. Most azonban késett, a kezdet fél óra volt. Majd ez után már szokatlan módon (nem jellemző ez, általában várnak mint a birkák) mindenki türelmetlen volt, de nem is csoda. A busztársaság kirendel mindenkit az indulás előtt fél órával és a plusz fél óra késés már így 1 óra várakozássá nyúlt, úgy hogy még senki se tudta mivel megy el a tömeg KL-ba. Végül az egyik buszosnak be kellett adnia a derekát és 4 helyett 3/4 5 kor el is indultunk. Szépen haladtunk egészen Ipoh-ig, ahol egyszer csak letértünk az autópályáról be a városba. Mindenki lesett, mert mindenki KL-ba tartott, de a város szépsége ezen fél órás áthajtós szakaszon is megcsillantotta magát. Ipoh gyönyörű. Igaz se tengerpart, se magas házak, viszont voltak hegyek, mit hegyek sziklák és sziklába vájt templomok. Nem kétséges ide is el kell majd látogatni. De a busz csak ment ment, megtankolt és ment. Megálló? Na az volt a tankolás alatt, hiszen mindenki már ki volt "éhezve" rá. S csak felháborodást váltott ki, hogy utána 15 perc múlva újra megállt a sofőr, ej, ha szólt volna korábban. Plusz fél óra. Na végül csak megérkeztünk KL Sentrálra fél 11 kor, és soha soha többet Plusliner.

Itthon Lili bevetette magát az ágyba, nem hiába otthon édes otthon, mi pedig megkezdtünk a kicsomagolást amit hamarosan újra becsomagolás követ.

2010. december 10., péntek

gyerekbetegség

Vannak témák amiről nem szívesen írok. Amikor éppen beteg a gyerek minden ép gondolatomat felemészti a betegségének legyőzése, utána pedig szeretem mielőbb elfelejteni az egészet.

Azonban jön, és jön, valahogy mindig ugyan az tér vissza, a torokgyulladás, ami itt egy szokásos betegsége a kicsi gyerekeknek. Hogy miért, éppen ebben a jó időben, itt ahol nincs is hideg ami megfújná a torkát? Nem tudom, csak sejtéseim vannak. A kicsi gyerekek, általában 6 éves korig veszélyeztettek. Valószínű kimelegednek nagyon, ami miatt aztán egy pici hűvös is elég, hogy kész legyen a baj. De a medence vízét is szokták okolni, hogy amiatt lettek betegek. De az agyon hűtött járműveik is lehetnek hibásak.
Nos a valódi okot nem tudom. Miután igyekszünk mind ellen védekezni, de mindig visszatér így csak kezeljük a bajt. A bajt ami eddig kivétel nélkül egy-egy utazás előtt jött néhány nappal.

Nagyon tartottam tőle, hogy a hazaút előtt lesz megint beteg. Hát nem, kicsit előrébb hozta. Persze az sem, ez sem jó, de ezt az utat ha nem javul a helyzet még lehet sztornózni, azt nem.
Egyébként a helyzet most jónak mondható, bár Lilinél ilyet kijelenteni ... Októberben például elénk állt, hogy ő meggyógyult és éhes. Már azt hittük minden oké, mire éjjelre újra magas lázas lett.
Most valamivel jobbak a kilátások, eszik, iszik folyamatosan ami jó jel. Persze fel fel szökik a láza, de azon sem lehet csodálkozni, hiszen amint jobban van elkezd ugrálni, szaladgálni, énekelni és táncolni és be nem áll a szája. Így történt, hogy most délután, csak fél 4 kor volt hajlandó végre ágyba ugrálni.

Az itteni doktorbácsi (akit mi Marcinak hívunk, "Panninak van hat babája" című könyv doktorbácsija alapján) nagyon rendes, annak ellenére hogy szereti osztogatni az antibiotikumokat, mégis Lili integetve jön el tőle és el is köszön, és nem sír. Na ilyet otthon sose tett, mert ahogy beléptünk és amíg bent voltunk ordítás volt. Vizsgálat és gyógyszer ára 60 Rm. Az otthoni gyógyszereink azonban megfizethetetlenek, szerencse, hogy az otthoni doktornéni majdnem mindenre felkészített, annak ellenére hogy Lili csak egyetlen egyszer volt beteg.

Meglátjuk, mit hoz a holnap. Szeretnék egy gyógyult gyereket.

2010. december 9., csütörtök

karácsonyi hangulat a plázákban

Se hó, se hideg, szinte semmilyen általunk megszokott előjele nincs annak, hogy közeleg a karácsony, talán egyet kivéve a naptár dátuma. December van. Aztán, ha elmegyünk vásárolni egy furcsa keverék fogad minket a nagyobb boltokban, a szokásos áruválaszték karácsony girlandokkal és gömbökkel egészült ki, s a hangszóróból már nem csak az általános dalok, hanem egy-egy karácsonyi is meghallható.

A belváros plázái viszont gyönyörűséges ünnepi díszbe öltöztek. Ebből most kettőt említek meg, a két legismertebbet a Suria KLCC-t, az ikertornyok alatt és a Pavaliont.
két hete ilyen volt a központi tér
és a folyósók díszítése

A Suria-ba kb másfél héttel ezelőtt jártunk utoljára, akkor még csak a mostani díszek fele volt kitéve, tegnapelőtt azonban hatalmas karácsonyfák fogadtak minket.
kiegészült a díszítés a fákkal a pici boltok tetején
 A Pavalion nincs messze a Suria-tól, csak a megfelelő utat kell hozzá választani ami természetesen ázsiai szokás szerint sok minden más épületen keresztül vezet. Szóval 5 perces út az amit korábban kerülővel kb 30-40 perc alatt tudtunk megtenni. Lényeg: Suria C szintjén elmenni egészen az Aquariumig, majd ott fel a mozgólépcsőn s íme megérkeztünk a Convention Center előterébe. Szépen kimegyünk az ajtón, lesétálunk az utcára, s ha a szemközti járdát választjuk már le se kell róla térnünk. Kövessük egészen a kb 3 percre lévő gyalogos átkelőig. De ekkor már látjuk magunk előtt a Pavalion-t. Szóval átkelőn át, lépcsőn fel, felüljárón át és már ott is vagyunk a pláza hátsó oldalában.
Pavalion hátulról, oldalról megközelítve
majd a bejárat előtt hatalmas karácsonyi gömbök
gyönyörű fák, hót imitáló murva burkolat, jégcsapos-deres fák
Kitettek magukért itt is. Hó imitáció és rengeteg fa! Na meg télapó szánja rénszarvasokkal és maga a Mikulás is ott ült a gyerekek között.

aki jobban megnézi a télapót is láthatja egy picit, lent, középen
Persze minden fára rátettek egy táblát, hogy vigyázat, áram alatt, hiszen este minden kivilágított!
a legnagyobb fa!
Aki pedig valami apró kiegészítőt szeretne vásárolni a lakásba, magára kaphat még mikulást, hóembert, rénszarvast, vagy vehet angyalkás hajráfot és persze nyuszifüleset is, ami nem éppen karácsonyi, de itt Ázsiában ez is elmegy.

2010. december 6., hétfő

A maláj Mikulás

Ma reggelre erre is járt a Mikulás. Nem hiszem, hogy a környékünkön túl sok dolga lett volna, itt ezt a szokást nem ünneplik. Ráadásul szegény öreg valószínű eléggé meglepődött, hogy kis csizma helyett szandál és crocs várta :)

2010. december 5., vasárnap

Család

A "Kiasu" cikk révén előtérbe került a család kérdés. Mi is lehetne fontosabb mint a család, a karrier, a siker?

A család más alapokon nyugszik, kicsit máshogy működik, mint náluk. Van az anyukánk, az apukánk, testvérünk/testvéreink. Néha már fiatalon lehagyjuk a szülői házat, csak mehessünk, szabadulhassunk, ne szóljanak az életünkben. Lesz férjünk/feleségünk, lesznek gyerekeink. Ha szerencsések vagyunk élnek még a nagyszüleink, akivel nagy ritkán találkozunk, aztán ahogy fogy a rokonságunk döbbenünk rá, hogy mennyivel lettünk szegényebbek, s milyen jó lett volna akkor mégis időt szakítani a sűrűbb látogatásra.

A család itt összetartó. A gyerek nem azért kap jó nevelést és erős iskoláztatást, nevelik bele a Kiasu szellemét, hogy magas karriert érjen el, s ezért tudjon magáról gondoskodni, élje az életét. A gyerek azért tanul jól, hogy jó munkája legyen és tudja segíteni szüleit! Amíg gyerek ezért nincs is más dolga tanulni, tanulni. A szülők azok akik állják a beiskolázás költségeit ( itt igyekeznek a gyerek külföldre küldeni tanulni), és elvárják a jó eredményeket. Legtöbbször a család több generációja együtt lakik, s a szülők azok akik megveszik a gyerek első lakását, autóját. Nem a gyerek próbálja hitelből évek, évtizedek alatt összetenni az ingóságokat. De ennek is ára van, az időskori gondoskodás. A nyugdíjas korhatár itt 55 év (nem nem írtam el! ötven öt, amiről lehetne még külön cikket is írni, de ezt megtettem már helyettem K,  majd elkérem tőle). A szülő, aki e korban már általában nagyszülő pedig vállalja a frissen született gyermek gondozását miután az anyuka néhány hónap múlva visszatér a munkájába. Hogy is lenne ez megvalósítható, ha nem laknának közel egymáshoz?

Amíg nem ünnepeltük a moon cake fesztivált, addig számunkra teljesen ismeretlen volt ez a fajta családi összetartozás, együttélés.  Ezt az ünnepet mi, a tulajunkkal és annak családjával ünnepeltük, úgy 25-30ad magunkkal együtt. Mert itt lakik ugyan ebben a házegyüttesben a nagyapa, a testvér, az unokatestvér és azok gyerekei. Számíthatnak egymásra, segítik egymást. A család igenis fontos. Az alkalom pedig nekünk volt fontos, és elgondolkodtató. Örültünk, hogy részesei lehettünk. (Mindenki végiggondolhatja maga milyen messze is lakik a szüleitől, a nagyszüleitől vagy az unokatestvéreitől és őket milyen sűrűséggel látogatja, látják egymást)

K kolléganője 1 hónapja ment el a cégtől, mert hívta a család. Tanult, dolgozott, jól dolgozott és szerette a munkáját. A családnak van egy vállalkozása, amiben a vezető szerepet a lánynak adnák tovább, ehhez azonban szükség van arra, hogy mielőtt átveszi a vállalatot már ott dolgozzon. Éppen abban a korban van, 30 éves, amikor még elfogadják, hogy ha velük dolgozik és növi ki magát vezetőjükké. Nem volt választás, csak egy, a munkahelyen felmondani és elfoglalni a cégben kijelölt szerepet.

De nézhetünk nem anyagi kérdésről szóló történetet. Huszon éves fiatalon arra vágyunk mi otthon, hogy szülőktől függetlenül éljünk, a haverokkal vagy barátokkal eljárjunk szórakozni, nyaralni. Azt hiszem mindenkinek fenn akadna a szeme, ha egyedülállóként, de közel a harminchoz a szülei még kérdőre vonnák, hogy ő miért nem akar velük nyaralni, miért nem hívta meg a szüleit a barátaival tartott bulira. Pedig ez itt nem szokatlan.

Persze éppen a Kiasu kapcsán kaptam ismeretet a Szingapúri helyzetről is, ahol ez sokkal sokkal erősebben van jelen, mint itt Malajziában. A szülők a gyerekeket azért, hogy visszatérhessenek a munkába és többet és jobban tudjanak dolgozni általában cselédre bízzák. A szülő-gyerek kapcsolat ellaposodik, nem alakul ki a szoros kötődés és odafigyelés, hiszen a szülő nem figyel annyira oda a gyerekre, s a felnövő gyerek ezért is ugyanannyi figyelmet ad vissza szüleinek. Marad az idős szülő cselédre bízva.

Vasárnaponként, azaz ma is, family sunday van. Apa-anya-gyerekek együtt töltik az egész napot. Sok családban ez az egyetlen nap amikor mindenki otthon van, hiszen nem ritka a 6 napos munkahét. Így ki is használják a családi napot, s felkerekednek kirándulni, vásárolni, szórakozni.

2010. december 3., péntek

A befőtt és az örök nyár

Ha nyáron vagy ősszel valaki a konyhában tüsténkedik és befőz, biztos kezébe kerül egy-két befőttes gumi. Na most itt nálunk nincs befőzés, se olyan gyümölcs, se kedv nem lenne hozzá, hogy nekiálljunk. Minek is az örök nyárban mindig friss a gyümölcs - legalábbis a helyi. Mégis nap mint nap kezünkbe akad egy-két befőttes gumi.

Azt már egyszer bemutattam, hogy az ételeket zacskózzák, természetesen ennek a zacskónak a szájára is kerülhet gumi. De ha véletlen nem ide szánják akkor kerül a roti (vékony palacsinta vastagságú kenyérlepény) papírcsomagolására, vagy a műanyag ételszállító doboz köré, az összes zacskóra, esetleg a pénzre.
Igen, a pénzre. Itt ugyanis a nagy helyi bankban (Maybank), ha felveszünk pénzt azt nem a megszokott cég logójával ellátott borítékba pakolják, hanem szépen összegumizzák és átadják. Elsőre kicsit furcsa, de megszokható. Mint az is, ami a képen látszik, hogy nálunk csupa 1-es van összegumizva. Aprópénz gondolhatnánk, de nem, ebből itt rengeteg mindent lehet csinálni, ha nem is egyből, de nem kell hozzá sok tíz, húsz, meg száz, ezer meg végkép nem. Ez itt az utazó pénzünk. Jegyezd meg busz 1-el megy, vissza pedig nem ad a sofőr!

2010. december 2., csütörtök

Kiasu

Furcsa egy szó ez, Kiasu, amit ennyire hasonítani lehet a szingapúri és a maláj lakosságra.

Ha pontosan fordítanám akkor annyit tenne, hogy félelem a veszítéstől. Azaz csak nyerni, nyerni és nyerni lehet, s a legjobbnak, a legelsőnek a leg-nek lenni. Egy részét ez érthető, ha sportról van szó, hiszen a másodikat, harmadikat, sokadikat ki jegyzi meg? Viszont itt az élet minden területén fellelhető a kiasu "szelleme".

- Tipikus Kiasu - mondta Jet apukája mikor távoztak tőlünk, s meglátta a főbérlőnk (velünk szembe laknak) kislányát este 9 kor a zongora mellett ülni.
- Van testvére?
- Van, egy öccse.
- Sportol igaz, valami küzdősportot?
- Igaz.

Tipikus kiasu, ha a gyerek (márpedig itt a legtöbb család gyereke) sportolni jár ha fiú, és zongorázni vagy zenélni ha lány. Természetesen a tanulásban és az iskolában is elsőnek kell lenni, ezért bármily furcsa nincs súgás, hiszen azzal előnyhöz juttatnád a társad. Ha pedig kikerül az iskolából és várja a munkahely sokszor egy európai embernek furcsa, csak a munkájának élő emberrel találkozikunk, aki képes minden este késő éjjelig bent lenni és ebből szinte versenyt űznek (képesek családi vacsoráról visszamenni dolgozni), akinek segíteni nem lehet mert ő tudja azt csak jól, aki megosztani információt nehezen oszt meg, hiszen ha már te is tudod, ő mitől lenne több. Csapat munka, sokszor kizárva. De a munkájára büszke. Van ennek jó és rossz oldala is.
De számtalan esetet, magatartás van amit ezzel a szóval magyarázhatunk, vagy belemagyarázhatjuk, íme egy cikk még erről angolul, s tőlem két apró történet.

Karácsonyra készülünk, itt is, a muszlim országban, hiszen a multikulti lehetővé teszi, hogy minden vallás ünnepét ünnepeljük. Jasmin már feldíszítette a karácsonyfáját, mire kérdően néztünk rá.
- Nem korai még ez, így november végén?
- My nick name is Kiasu :). - jött a válasz.

Hétfő reggel korán keltem, s még mielőtt a többiek magukhoz tértek volna már felöltözve indultam a rendelőhöz. Korán volt, csak 8, s ők 9 kor nyitnak, de nem akartam órákat várni, s egy gyors sétával pár perc alatt elérhető tőlünk. 8.10 kor megkaptam az 0001 sorszámot, amit büszkén mosolyogva vittem magammal haza, s közben az jutott eszembe, kiasu. Lehet, hogy már elég időt töltöttem el itt ahhoz hogy egy picit szívjak a kiasu érzésből?

2010. december 1., szerda

vendégség

Ez kimaradt a sorból, pedig ígértem.

Szóval van egy ismeretségünk, akiknek éppen akkora a kislányuk, mint Lili. A két hancúrlány születésnapja között tényleg csak néhány nap eltérés van. Nyomon követtük hát mi is, ők is a lányok fejlődését a flickr-en. Ők figyelték Lilit, mi meg Jet-et és vártuk, hogy egyszer eljön a nagy találkozás.

Múlt hét szerdán, az ünnepnapon végül ellátogattak hozzánk egy vacsorára. A menü magyaros volt, amennyire itt az lehet, így került az asztalra Gulyás leves, Brassói aprópecsenye (eszik a disznót ezt előre letisztáztuk) és Császármorzsa. Szerencsére ízlett nekik, vagy csak voltak olyan jó vendégek, hogy mindent megettek. :)

A két lány pedig egymásra talált. Jet egy szívbéli lányka, aki szinte az első perctől feloldott és jött megölelni és puszit adni mindenkinek. Lili kicsit váratott magára, de onnantól... sinkongató, nevető szaladgáló lányokat láttunk csak magunk körül.

Az idő rövidsége és a lányokra tapadó szemeink egy alapos beszélgetést nem tettek lehetővé, azonban betekintést nyerhettünk az ázsiai nevelésbe közelebbről is.
A gyerek szó szerint arra lett trenírozva (tudom csúnya szó ez ezt egy gyerekre használni), hogy azt tegye amit az anyja mond. Neki ez az egy feladata van. Igen, szót kell fogadni nálunk is, lehet gondolni, csakhogy ez picit  mégis más. Szóval a gyereknek nem kell kanalazni az ételt, nem kell felemelni a poharat, egyetlen dolga van csak kinyitni a száját és nyelni. S ez az elv működik minden más téren is, úgymond semmi más dolga nincs csak tanulni, jónak lenni, elsőnek lenni ... Sokkal jobban vigyáznak rá, nehogy elessen, leessen, beüsse a fejét, bármi baja is legyen. Amúgy is már fogantatástól ez a központi kérdés náluk, hogy a gyerek okos, nagyon okos legyen, s ezért rengeteg reklám szól arról, hogy mit egyen a kismama, mit egyen a kisgyerek, hogy okos legyen.

Elég nehéz ezt pontosan leírni, megfogalmazni mitől is mások, miben mások itt az emberek, miért viselkednek másként a munkahelyükön, a boltban, csak annyit veszel észre, hogy furcsák. Van viszont egy szó ami sok mindenről lerántja a leplet, amit megtanultunk ezen az estén. Ezt fogom a következő alkalommal leírni.
Érdemes követni minket a Mindennapi.Malajzia Facebook oldalunkon is, ahol naponta friss érdekességeket osztunk meg Malajziáról!

Foglalj szállást magyarul az Agodán! segítve ezzel munkánk.