Család

A "Kiasu" cikk révén előtérbe került a család kérdés. Mi is lehetne fontosabb mint a család, a karrier, a siker?

A család más alapokon nyugszik, kicsit máshogy működik, mint náluk. Van az anyukánk, az apukánk, testvérünk/testvéreink. Néha már fiatalon lehagyjuk a szülői házat, csak mehessünk, szabadulhassunk, ne szóljanak az életünkben. Lesz férjünk/feleségünk, lesznek gyerekeink. Ha szerencsések vagyunk élnek még a nagyszüleink, akivel nagy ritkán találkozunk, aztán ahogy fogy a rokonságunk döbbenünk rá, hogy mennyivel lettünk szegényebbek, s milyen jó lett volna akkor mégis időt szakítani a sűrűbb látogatásra.

A család itt összetartó. A gyerek nem azért kap jó nevelést és erős iskoláztatást, nevelik bele a Kiasu szellemét, hogy magas karriert érjen el, s ezért tudjon magáról gondoskodni, élje az életét. A gyerek azért tanul jól, hogy jó munkája legyen és tudja segíteni szüleit! Amíg gyerek ezért nincs is más dolga tanulni, tanulni. A szülők azok akik állják a beiskolázás költségeit ( itt igyekeznek a gyerek külföldre küldeni tanulni), és elvárják a jó eredményeket. Legtöbbször a család több generációja együtt lakik, s a szülők azok akik megveszik a gyerek első lakását, autóját. Nem a gyerek próbálja hitelből évek, évtizedek alatt összetenni az ingóságokat. De ennek is ára van, az időskori gondoskodás. A nyugdíjas korhatár itt 55 év (nem nem írtam el! ötven öt, amiről lehetne még külön cikket is írni, de ezt megtettem már helyettem K,  majd elkérem tőle). A szülő, aki e korban már általában nagyszülő pedig vállalja a frissen született gyermek gondozását miután az anyuka néhány hónap múlva visszatér a munkájába. Hogy is lenne ez megvalósítható, ha nem laknának közel egymáshoz?

Amíg nem ünnepeltük a moon cake fesztivált, addig számunkra teljesen ismeretlen volt ez a fajta családi összetartozás, együttélés.  Ezt az ünnepet mi, a tulajunkkal és annak családjával ünnepeltük, úgy 25-30ad magunkkal együtt. Mert itt lakik ugyan ebben a házegyüttesben a nagyapa, a testvér, az unokatestvér és azok gyerekei. Számíthatnak egymásra, segítik egymást. A család igenis fontos. Az alkalom pedig nekünk volt fontos, és elgondolkodtató. Örültünk, hogy részesei lehettünk. (Mindenki végiggondolhatja maga milyen messze is lakik a szüleitől, a nagyszüleitől vagy az unokatestvéreitől és őket milyen sűrűséggel látogatja, látják egymást)

K kolléganője 1 hónapja ment el a cégtől, mert hívta a család. Tanult, dolgozott, jól dolgozott és szerette a munkáját. A családnak van egy vállalkozása, amiben a vezető szerepet a lánynak adnák tovább, ehhez azonban szükség van arra, hogy mielőtt átveszi a vállalatot már ott dolgozzon. Éppen abban a korban van, 30 éves, amikor még elfogadják, hogy ha velük dolgozik és növi ki magát vezetőjükké. Nem volt választás, csak egy, a munkahelyen felmondani és elfoglalni a cégben kijelölt szerepet.

De nézhetünk nem anyagi kérdésről szóló történetet. Huszon éves fiatalon arra vágyunk mi otthon, hogy szülőktől függetlenül éljünk, a haverokkal vagy barátokkal eljárjunk szórakozni, nyaralni. Azt hiszem mindenkinek fenn akadna a szeme, ha egyedülállóként, de közel a harminchoz a szülei még kérdőre vonnák, hogy ő miért nem akar velük nyaralni, miért nem hívta meg a szüleit a barátaival tartott bulira. Pedig ez itt nem szokatlan.

Persze éppen a Kiasu kapcsán kaptam ismeretet a Szingapúri helyzetről is, ahol ez sokkal sokkal erősebben van jelen, mint itt Malajziában. A szülők a gyerekeket azért, hogy visszatérhessenek a munkába és többet és jobban tudjanak dolgozni általában cselédre bízzák. A szülő-gyerek kapcsolat ellaposodik, nem alakul ki a szoros kötődés és odafigyelés, hiszen a szülő nem figyel annyira oda a gyerekre, s a felnövő gyerek ezért is ugyanannyi figyelmet ad vissza szüleinek. Marad az idős szülő cselédre bízva.

Vasárnaponként, azaz ma is, family sunday van. Apa-anya-gyerekek együtt töltik az egész napot. Sok családban ez az egyetlen nap amikor mindenki otthon van, hiszen nem ritka a 6 napos munkahét. Így ki is használják a családi napot, s felkerekednek kirándulni, vásárolni, szórakozni.