idestova 2 hete itthon. Ha most az eredeti tervek szerint lennénk, akkor lázasan járnánk a családot és az ismerősöket és lassan az üdvözlést a búcsúzás váltaná fel, s készülnénk a visszafelé útra. De nem.
Itthon vagyunk, kicsit nehezen sikerült az átállás, kb 1 hétbe telt mire visszaállt az idő a régi kerékvágásba, mert valahogy valaki mindig felkelt hajnal 4 kor, majd 5 kor, végül 6 kor, de most... Most már tudunk aludni egészen reggel 8-ig, 9 ig is :) A másik átállás az az ételek terén volt nehéz. Aki azt hiszi, hogy na akkor most az ittenit és nem az ottanit eszem, s ezzel minden le van rendezve, az bizony nagyot téved. Egyrészt az adagok, főleg az ünnepi adagok alaposan kifogtak rajtunk. Valószínű nem csak a méret számított, hanem a hús és zsírtartalom, ami jelentősen eltér az eddig fogyasztottaktól. Szóval lehetett szaladni a mosdóba. Hiányzik a friss zöldség, a sok friss today és tomorrow papaja, mangó, az ananász édes íze és elérhető ára. A melegről már ne is beszéljünk. Ez a sok ruha amit folyamatosan fel kell venni, brrr. Lili például állandóan vetkőzik, cipő le, zokni le, nadrág le, s a végén meztelenül szaladgálna ha lehetne. De nem lehet. Nincs elég meleg a lakásban sem, vagyis én nem érzem úgy hogy az lenne, 28 fokot meg mégse csinálhatok, így is elég száraz a levegő, hiába párologtatok.
Szóval a napok telnek, szokjuk az itthoni itthont, élvezzük, hogy egyszerűbben elérjük a családtagokat és az ismerősöket, hogy van tejföl és sajt rendes (bevallom a túró a túrórudin kívül nekem nem hiányzott és most se hiányzik), hogy van újra varrógép (bár még csak egyetlen órát használtam), hogy van újra autónk, mert ugyan ott minden séta közelségben volt azért itt sokat használjuk és megyek is vele folyton folyvást különböző időpontokra amit igyekszek összeszervezni.
Mert az aki miatt mi most januárban nem térünk vissza Malajziába, az egy kisfiú. Egy kicsi akivel kell egyik orvostól a másikig menni, pótolni a leleteket, mert a rendszer két fő tagja tökéletesen elfogadja a harmadik a leg elhanyagolhatóbb azonban nem. Szóval igen, járok újra háziorvoshoz, nőgyógyászhoz, védőnőhöz most a pótlás miatt ide oda sűrűbben, aztán majd havonta, de nagyon hamar ismét sűrűsödni fog, s májusban eléri a tetőpontját. Kisfiú, akiről ezt még kint nem lehetett tudni november utolsó napjaiban, de mire hazaértünk már akkora lett, hogy ezt meg tudták állapítani. Most már túljutottam én is azon a para-időtartományon ami mindenkinél máskor jön el, hogy merek beszélni is róla. Túl a félidőn a 21. hétben, ő minden nap szépen jól érezhetően rugdossa a hasam, amit nem csak én érezhetek s ez mind boldogság tölt el engem, minket.
2011. január 7., péntek
2010. december 31., péntek
Boldog Új Évet!
Immár Magyarországról kívánok minden kedves blogolvasómnak és családjának álmok beteljesülésében és sikerekben gazdag Új Évet!
ui.
Utazásunk szerencsés volt egytől-egyig jól vagyunk, és csak egyetlen csomagunk keringett egy picit a reptereken, de másnap, a szentestei vacsora közepette azt is meghozta a futár. A napokban végiglátogattuk a családot, s most jönnek az ismerősök, de nem feledjük maláj napjainak, visszavágyunk, tervezünk!
ui.
Utazásunk szerencsés volt egytől-egyig jól vagyunk, és csak egyetlen csomagunk keringett egy picit a reptereken, de másnap, a szentestei vacsora közepette azt is meghozta a futár. A napokban végiglátogattuk a családot, s most jönnek az ismerősök, de nem feledjük maláj napjainak, visszavágyunk, tervezünk!
2010. december 21., kedd
Csomagolás
így karácsony táján annyira nem meglepő, hogy csomagolunk. Az viszont, hogy nem ajándékot, hanem táskákat és bőröndöket ... hát kevésbé kellemes időtöltés.
Otthon, tudjuk sokan nagy szeretettel és várakozással várnak már minket, ami nagyon jól esik, mégse könnyebb. Sőt a "felkészültetek már az útra?", meg a "vágjátok a centit" kérdések most kifejezetten rosszul esnek :(.
Mikor nekiindultunk KL-nek semmiről nem volt fogalmunk, arról, hogy hol fogunk lakni, hogy hol fog k dolgozni, hogy lesznek e barátaink. Csak egy volt biztos, a repülőjegy oda, meg vissza. Aztán lett hol lakni, lettek barátok, ismerősök, lett munka, és lett terv, mely szerint a karácsonyi haza út csak hazalátogatás lesz. Ez így is volt, aztán lett egy kis újra tervezés és sok gondolkodás. Terveztük, hogy esetleg K visszajön áprilisig, de el lehetett volna mondani a karácsonyt (na ilyet ki hallott már? mi se gondoltuk jónak, ha már mindenki erre készült) sőt maradhattuk volna még sokáig, csak néhány új helyzettel kellett volna megbarátkozni. Ezt én nem vállaltam, bár szívem szakad közben, hogy a visszaútra várni kell.
Pozitív, hogy K-t várják vissza és nagyon megkedvelték. A lakás tulaja szintén vár vissza. Az ismerősök úgy köszöntek el, ma, hogy újra látnak. Szóval minden rendben, és mi is pozitívan és nagy várakozással állunk a jövő előtt. Persze bízunk benne, hogy visszajövünk.
Lili már alszik, legújabb babájával amit a szomszédunk hozott neki karácsonyra, K úton a reptérre, én meg lassan végzek a csomagolással. Kicsit szanaszét vagyunk ma, és ugyan egy napon utazunk, csak elfelejtettük, hogy a 0:30 és a 23:30 között az a 23 óra mégis elég nagy különbség. Így mire K hazaér mi elindulunk a reptérre egy szomszédunk segítségével, hiszen sok a csomag. Holnap még megfőzöm az ebédet, majd szépen elmosogatok, eltörlök mindent, elteszek mindent ami a mienk a megbeszélt kamrába, ami várni fog ránk. Valahol mindig várnak ránk :) S valahogy mindig nehéz az elválás, sose sikerül megúszni könnyek nélkül, én már csak ilyen vagyok :)
Addig is egy elő karácsonyi képpel búcsúzom innen Malajziából. Visz lát KL, Helló Budapest!
A blog nem szűnik meg, lesz még bejegyzés arról ami kimaradt, akár mennyire is szerettem volna leírni mindent, nem sikerült ez alatt a röpke 8 hónap alatt. Aztán ki tudja lehet, hogy az újabb utazás tervezésével folytatom.
Otthon, tudjuk sokan nagy szeretettel és várakozással várnak már minket, ami nagyon jól esik, mégse könnyebb. Sőt a "felkészültetek már az útra?", meg a "vágjátok a centit" kérdések most kifejezetten rosszul esnek :(.
Mikor nekiindultunk KL-nek semmiről nem volt fogalmunk, arról, hogy hol fogunk lakni, hogy hol fog k dolgozni, hogy lesznek e barátaink. Csak egy volt biztos, a repülőjegy oda, meg vissza. Aztán lett hol lakni, lettek barátok, ismerősök, lett munka, és lett terv, mely szerint a karácsonyi haza út csak hazalátogatás lesz. Ez így is volt, aztán lett egy kis újra tervezés és sok gondolkodás. Terveztük, hogy esetleg K visszajön áprilisig, de el lehetett volna mondani a karácsonyt (na ilyet ki hallott már? mi se gondoltuk jónak, ha már mindenki erre készült) sőt maradhattuk volna még sokáig, csak néhány új helyzettel kellett volna megbarátkozni. Ezt én nem vállaltam, bár szívem szakad közben, hogy a visszaútra várni kell.
Pozitív, hogy K-t várják vissza és nagyon megkedvelték. A lakás tulaja szintén vár vissza. Az ismerősök úgy köszöntek el, ma, hogy újra látnak. Szóval minden rendben, és mi is pozitívan és nagy várakozással állunk a jövő előtt. Persze bízunk benne, hogy visszajövünk.
Lili már alszik, legújabb babájával amit a szomszédunk hozott neki karácsonyra, K úton a reptérre, én meg lassan végzek a csomagolással. Kicsit szanaszét vagyunk ma, és ugyan egy napon utazunk, csak elfelejtettük, hogy a 0:30 és a 23:30 között az a 23 óra mégis elég nagy különbség. Így mire K hazaér mi elindulunk a reptérre egy szomszédunk segítségével, hiszen sok a csomag. Holnap még megfőzöm az ebédet, majd szépen elmosogatok, eltörlök mindent, elteszek mindent ami a mienk a megbeszélt kamrába, ami várni fog ránk. Valahol mindig várnak ránk :) S valahogy mindig nehéz az elválás, sose sikerül megúszni könnyek nélkül, én már csak ilyen vagyok :)
Addig is egy elő karácsonyi képpel búcsúzom innen Malajziából. Visz lát KL, Helló Budapest!
A blog nem szűnik meg, lesz még bejegyzés arról ami kimaradt, akár mennyire is szerettem volna leírni mindent, nem sikerült ez alatt a röpke 8 hónap alatt. Aztán ki tudja lehet, hogy az újabb utazás tervezésével folytatom.
2010. december 19., vasárnap
Penang-i kirándulás
Réges-régi elhatározás, hogy ellátogatunk Penangra. Valahogy mindig más felé alakultak a heteink, s csúszott az utazás egészen az elmúlt hétvégéig.
Mikor nekikezdtünk nézelődni, hogyan is menjünk, éppen lecsúsztunk egy remek 3 Rm/fő Airasia repülőjegyről, aztán halogattuk, hátha lesz még, azt eltelt az október, majd a november ... Egy véletlen során kiderült hogy K és TZ régi munkatársak, így adva adódott az alkalom, hogy megkérje nézzen nekünk valami remek kis hostelt.
Persze végül nem hostelben kötöttünk ki, hanem TZ és családja fogadott be minket 3 változékony időjárású, de annál remekebb napra.
Indulásunk előtti napon, délelőtt Lili még lázas, majd délben bevágott egy adag ebédet, után még egy kicsi ez, majd az is kellett, s a vége az lett, hogy láznak szerencsére nyom veszett, de helyette egy huncunt lányka maradt aki délután 4-7 ig aludt. El lehet képzelni, hogy este mikor tért nyugovóra. A láz viszont véglegesen megszűnt, ki lehetett jelenteni, hogy kutya baja sincs a gyereknek, lehetett pakolni, mindet éjfélkor, és gyorsan aludni egy kicsit egészen 6ig. Iszonyatosan korán volt a kelés. Bár ez Magyar szemmel nem kirívóan korai időpont, de itt Malajziában ahol a nagy áruházak is 9 kor nyitnak, a kis boltok meg nemritkán 11 kor és az első "BKV" 6 kor indul, szóval itt ez egy nagyon korai időpont.
A busz odafelé viselhető volt, még aludtunk is egy kicsit, bár tudtunk volna jóval többet. Az állomáson, pedig ott várt minket TZ, s irány a lakás. Lili elsőre megszeppent, Dorkától, Barnitól és Anditól, de nem kellett sok idő és jött ment, otthon érezte magát, csacsogott, játszott és mesét nézett a gyerekekkel.
Persze igyekeztünk nem csak a lakásban ülni, hanem felfedezni a várost. Ezt az igyekezetünket azonban az időjárás állandóan keresztül húzta. De láttuk az indiai negyedet, sajnos csak este, terv maradt, hogy megnézzük nappali is, és még jó néhány nevezetességet és érdekességet. Csak az az idő ne lett volna olyan rövid és olyan esős (első alkalom, hogy Malajziában fáztam is :( ). Na majd legközelebb.
Cserébe finomakat ettünk, és kicsi adventoztunk is.
Aztán utolsó nap egy kis tengerpartos sétálós, nemzeti park megtekintős délelőttön vettünk részt. Az idő mikor elindultunk gyönyörű volt, végre gondoltuk....
Aztán ahogy haladtunk az úton előre megjelentek a fekete felhők,
s ez az utolsó percben készült az eső előtt, ami alatt szó szerint mindenki bőrig ázott.
Persze a legszerencsétlenebbnek az ázott kisveréb Lili tűnt, aki ült a babakocsiban, hogy gyorsabban haladjanak az esőben amiben a végére egy kisebb medence alakult ki. Egyben azért ő volt a legszerencsésebb is, az egyetlen akinek volt teljes garnitúra száraz váltóruhája.
Gyors szárítkozás, és finom ebéd után kicsit fájó szívvel indultunk vissza a fővárosba, jó lett volna még egy kis idő, még egy kicsit nézelődni. De várt a város és a rengeteg teendőnk. Nagyon köszönjük a szállást, a remek társaságot és a kalauzolást a városban.
Várt KL, meg mi is a buszra. A buszokkal eddig a néha erős légkondit leszámítva nem volt gondunk. Most azonban késett, a kezdet fél óra volt. Majd ez után már szokatlan módon (nem jellemző ez, általában várnak mint a birkák) mindenki türelmetlen volt, de nem is csoda. A busztársaság kirendel mindenkit az indulás előtt fél órával és a plusz fél óra késés már így 1 óra várakozássá nyúlt, úgy hogy még senki se tudta mivel megy el a tömeg KL-ba. Végül az egyik buszosnak be kellett adnia a derekát és 4 helyett 3/4 5 kor el is indultunk. Szépen haladtunk egészen Ipoh-ig, ahol egyszer csak letértünk az autópályáról be a városba. Mindenki lesett, mert mindenki KL-ba tartott, de a város szépsége ezen fél órás áthajtós szakaszon is megcsillantotta magát. Ipoh gyönyörű. Igaz se tengerpart, se magas házak, viszont voltak hegyek, mit hegyek sziklák és sziklába vájt templomok. Nem kétséges ide is el kell majd látogatni. De a busz csak ment ment, megtankolt és ment. Megálló? Na az volt a tankolás alatt, hiszen mindenki már ki volt "éhezve" rá. S csak felháborodást váltott ki, hogy utána 15 perc múlva újra megállt a sofőr, ej, ha szólt volna korábban. Plusz fél óra. Na végül csak megérkeztünk KL Sentrálra fél 11 kor, és soha soha többet Plusliner.
Itthon Lili bevetette magát az ágyba, nem hiába otthon édes otthon, mi pedig megkezdtünk a kicsomagolást amit hamarosan újra becsomagolás követ.
Mikor nekikezdtünk nézelődni, hogyan is menjünk, éppen lecsúsztunk egy remek 3 Rm/fő Airasia repülőjegyről, aztán halogattuk, hátha lesz még, azt eltelt az október, majd a november ... Egy véletlen során kiderült hogy K és TZ régi munkatársak, így adva adódott az alkalom, hogy megkérje nézzen nekünk valami remek kis hostelt.
Persze végül nem hostelben kötöttünk ki, hanem TZ és családja fogadott be minket 3 változékony időjárású, de annál remekebb napra.
Indulásunk előtti napon, délelőtt Lili még lázas, majd délben bevágott egy adag ebédet, után még egy kicsi ez, majd az is kellett, s a vége az lett, hogy láznak szerencsére nyom veszett, de helyette egy huncunt lányka maradt aki délután 4-7 ig aludt. El lehet képzelni, hogy este mikor tért nyugovóra. A láz viszont véglegesen megszűnt, ki lehetett jelenteni, hogy kutya baja sincs a gyereknek, lehetett pakolni, mindet éjfélkor, és gyorsan aludni egy kicsit egészen 6ig. Iszonyatosan korán volt a kelés. Bár ez Magyar szemmel nem kirívóan korai időpont, de itt Malajziában ahol a nagy áruházak is 9 kor nyitnak, a kis boltok meg nemritkán 11 kor és az első "BKV" 6 kor indul, szóval itt ez egy nagyon korai időpont.
A busz odafelé viselhető volt, még aludtunk is egy kicsit, bár tudtunk volna jóval többet. Az állomáson, pedig ott várt minket TZ, s irány a lakás. Lili elsőre megszeppent, Dorkától, Barnitól és Anditól, de nem kellett sok idő és jött ment, otthon érezte magát, csacsogott, játszott és mesét nézett a gyerekekkel.
Cserébe finomakat ettünk, és kicsi adventoztunk is.
Aztán utolsó nap egy kis tengerpartos sétálós, nemzeti park megtekintős délelőttön vettünk részt. Az idő mikor elindultunk gyönyörű volt, végre gondoltuk....
Aztán ahogy haladtunk az úton előre megjelentek a fekete felhők,
s ez az utolsó percben készült az eső előtt, ami alatt szó szerint mindenki bőrig ázott.
Persze a legszerencsétlenebbnek az ázott kisveréb Lili tűnt, aki ült a babakocsiban, hogy gyorsabban haladjanak az esőben amiben a végére egy kisebb medence alakult ki. Egyben azért ő volt a legszerencsésebb is, az egyetlen akinek volt teljes garnitúra száraz váltóruhája.
Gyors szárítkozás, és finom ebéd után kicsit fájó szívvel indultunk vissza a fővárosba, jó lett volna még egy kis idő, még egy kicsit nézelődni. De várt a város és a rengeteg teendőnk. Nagyon köszönjük a szállást, a remek társaságot és a kalauzolást a városban.
Várt KL, meg mi is a buszra. A buszokkal eddig a néha erős légkondit leszámítva nem volt gondunk. Most azonban késett, a kezdet fél óra volt. Majd ez után már szokatlan módon (nem jellemző ez, általában várnak mint a birkák) mindenki türelmetlen volt, de nem is csoda. A busztársaság kirendel mindenkit az indulás előtt fél órával és a plusz fél óra késés már így 1 óra várakozássá nyúlt, úgy hogy még senki se tudta mivel megy el a tömeg KL-ba. Végül az egyik buszosnak be kellett adnia a derekát és 4 helyett 3/4 5 kor el is indultunk. Szépen haladtunk egészen Ipoh-ig, ahol egyszer csak letértünk az autópályáról be a városba. Mindenki lesett, mert mindenki KL-ba tartott, de a város szépsége ezen fél órás áthajtós szakaszon is megcsillantotta magát. Ipoh gyönyörű. Igaz se tengerpart, se magas házak, viszont voltak hegyek, mit hegyek sziklák és sziklába vájt templomok. Nem kétséges ide is el kell majd látogatni. De a busz csak ment ment, megtankolt és ment. Megálló? Na az volt a tankolás alatt, hiszen mindenki már ki volt "éhezve" rá. S csak felháborodást váltott ki, hogy utána 15 perc múlva újra megállt a sofőr, ej, ha szólt volna korábban. Plusz fél óra. Na végül csak megérkeztünk KL Sentrálra fél 11 kor, és soha soha többet Plusliner.
Itthon Lili bevetette magát az ágyba, nem hiába otthon édes otthon, mi pedig megkezdtünk a kicsomagolást amit hamarosan újra becsomagolás követ.
2010. december 10., péntek
gyerekbetegség
Vannak témák amiről nem szívesen írok. Amikor éppen beteg a gyerek minden ép gondolatomat felemészti a betegségének legyőzése, utána pedig szeretem mielőbb elfelejteni az egészet.
Azonban jön, és jön, valahogy mindig ugyan az tér vissza, a torokgyulladás, ami itt egy szokásos betegsége a kicsi gyerekeknek. Hogy miért, éppen ebben a jó időben, itt ahol nincs is hideg ami megfújná a torkát? Nem tudom, csak sejtéseim vannak. A kicsi gyerekek, általában 6 éves korig veszélyeztettek. Valószínű kimelegednek nagyon, ami miatt aztán egy pici hűvös is elég, hogy kész legyen a baj. De a medence vízét is szokták okolni, hogy amiatt lettek betegek. De az agyon hűtött járműveik is lehetnek hibásak.
Nos a valódi okot nem tudom. Miután igyekszünk mind ellen védekezni, de mindig visszatér így csak kezeljük a bajt. A bajt ami eddig kivétel nélkül egy-egy utazás előtt jött néhány nappal.
Nagyon tartottam tőle, hogy a hazaút előtt lesz megint beteg. Hát nem, kicsit előrébb hozta. Persze az sem, ez sem jó, de ezt az utat ha nem javul a helyzet még lehet sztornózni, azt nem.
Egyébként a helyzet most jónak mondható, bár Lilinél ilyet kijelenteni ... Októberben például elénk állt, hogy ő meggyógyult és éhes. Már azt hittük minden oké, mire éjjelre újra magas lázas lett.
Most valamivel jobbak a kilátások, eszik, iszik folyamatosan ami jó jel. Persze fel fel szökik a láza, de azon sem lehet csodálkozni, hiszen amint jobban van elkezd ugrálni, szaladgálni, énekelni és táncolni és be nem áll a szája. Így történt, hogy most délután, csak fél 4 kor volt hajlandó végre ágyba ugrálni.
Az itteni doktorbácsi (akit mi Marcinak hívunk, "Panninak van hat babája" című könyv doktorbácsija alapján) nagyon rendes, annak ellenére hogy szereti osztogatni az antibiotikumokat, mégis Lili integetve jön el tőle és el is köszön, és nem sír. Na ilyet otthon sose tett, mert ahogy beléptünk és amíg bent voltunk ordítás volt. Vizsgálat és gyógyszer ára 60 Rm. Az otthoni gyógyszereink azonban megfizethetetlenek, szerencse, hogy az otthoni doktornéni majdnem mindenre felkészített, annak ellenére hogy Lili csak egyetlen egyszer volt beteg.
Meglátjuk, mit hoz a holnap. Szeretnék egy gyógyult gyereket.
Azonban jön, és jön, valahogy mindig ugyan az tér vissza, a torokgyulladás, ami itt egy szokásos betegsége a kicsi gyerekeknek. Hogy miért, éppen ebben a jó időben, itt ahol nincs is hideg ami megfújná a torkát? Nem tudom, csak sejtéseim vannak. A kicsi gyerekek, általában 6 éves korig veszélyeztettek. Valószínű kimelegednek nagyon, ami miatt aztán egy pici hűvös is elég, hogy kész legyen a baj. De a medence vízét is szokták okolni, hogy amiatt lettek betegek. De az agyon hűtött járműveik is lehetnek hibásak.
Nos a valódi okot nem tudom. Miután igyekszünk mind ellen védekezni, de mindig visszatér így csak kezeljük a bajt. A bajt ami eddig kivétel nélkül egy-egy utazás előtt jött néhány nappal.
Nagyon tartottam tőle, hogy a hazaút előtt lesz megint beteg. Hát nem, kicsit előrébb hozta. Persze az sem, ez sem jó, de ezt az utat ha nem javul a helyzet még lehet sztornózni, azt nem.
Egyébként a helyzet most jónak mondható, bár Lilinél ilyet kijelenteni ... Októberben például elénk állt, hogy ő meggyógyult és éhes. Már azt hittük minden oké, mire éjjelre újra magas lázas lett.
Most valamivel jobbak a kilátások, eszik, iszik folyamatosan ami jó jel. Persze fel fel szökik a láza, de azon sem lehet csodálkozni, hiszen amint jobban van elkezd ugrálni, szaladgálni, énekelni és táncolni és be nem áll a szája. Így történt, hogy most délután, csak fél 4 kor volt hajlandó végre ágyba ugrálni.
Az itteni doktorbácsi (akit mi Marcinak hívunk, "Panninak van hat babája" című könyv doktorbácsija alapján) nagyon rendes, annak ellenére hogy szereti osztogatni az antibiotikumokat, mégis Lili integetve jön el tőle és el is köszön, és nem sír. Na ilyet otthon sose tett, mert ahogy beléptünk és amíg bent voltunk ordítás volt. Vizsgálat és gyógyszer ára 60 Rm. Az otthoni gyógyszereink azonban megfizethetetlenek, szerencse, hogy az otthoni doktornéni majdnem mindenre felkészített, annak ellenére hogy Lili csak egyetlen egyszer volt beteg.
Meglátjuk, mit hoz a holnap. Szeretnék egy gyógyult gyereket.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)