Egy kis Japán

Mindenkinek vannak álmai, nekem nagy vágyam volt Ázsiát látni, a kínai Nagy-falon sétálni, Pekinget, Sanghajt és a kicsit kínai vidéket, az agyagkatonákat látni. Persze álmok még mindig vannak, s váratnak magukat. Ilyen eljutni Japánba, látni a cseresznyevirágzást.

Ez most több szempontból is lehetetlen lenne. Olvasom a Japánból írt blogokat és az ott élő emberek felé még nagyobb a csodálatom!

S, hogy kapcsolom most ezt a maláj bloghoz? Hiányoznak ízek amik kint megszokottak lettek, a friss ananász, a mini banán, a rendes tofu.
Be kell valljam a maláj konyha nem az én világom, de lehet hogy csak állapotom tette, de kifejezetten nem szerettem a túlfűszeres ételeiket. Helyette szívesen ettem kínait, vagy japánt.

Ma pedig elkészítettem itthon (kint lényegesen olcsóbban lehetett az alapanyagokat beszerezni) életem első sushiját. Nem lett tökéletes, sok benne a rizs de annak nagyon örültem hogy az íze pont olyan mint kell és hogy egybemaradt! Persze kint ettünk belőle sokat, még úgy is, hogy ott is idegen az a konyha, mégis egy jó rámen, vagy egy sushi vitt mindent a helyiek előtt. A Bandar Utama aljában fergetegeset tudtunk enni és Lilinek is mindig találtunk harapnivalót!

Ha pedig átsétáltunk a Curve-re Japán boltba* is tudtunk vásárolni. Na itt volt minden csoda és minden 5 ringiért. Érdemes volt betérni, még az utolsó nap is, s tudom, legközelebb az első napokban felkeresem annyi háztartási és kreatív dolguk akadt amit vittem volna.

Hajrá Japán!

*A link egy jó kis blogra mutat, a Visit Malaysia-ra, ami annak aki kint él vagy aki oda készül szerintem nagyon sok kincset rejt magába.

nyelvi felkészülés - avagy óvoda kérdés

Malajziát nem véletlenül választottuk anno, s az egyik éppen a nyelvek sokasága. A nyelv ami egyik részről hasznunkra válik, a másik részről alaposan megnehezítheti a helyzetünket.

Az előző kint létünkkor ez még annyira nem is volt befolyásoló, hiszen K nagyon jól és én is el boldogulunk a nyelvvel,  és Lilinek se kellett minden áron a nyelvet használnia. Azonban a helyzet ahogy az idő telik változik. 

Lili aki mikor kimentünk csak 10-20 szót tudott magyarul augusztusra már 150 szavas szókinccsel rendelkezett és novemberre 2-3 szavas mondatokat használt , ma meg már ... meg se próbálkozom megszámolni hány szót használ . Az angolja szintén nagyon jól  fejlődött, hiszen az alig 4 ovis hónap alatt tízig számolt angolul, és jó pár iránytó és egyéb szót megtanult és helyén használt. A nyelv megértése sem okozott gondot. Erre akkor mikor ismét kint leszünk nagy szüksége lesz, hiszen nem szeretném, ha megviselné, hogy nem tud senkivel se kommunikálni, s az ovi, bármilyenben is folytatja majd 3+ évesen már követelni fogja tőle ezt a tudást.

Éppen ez az amit itthon fenntartani elég nehéz, ezt a nyelvhasználatot, s azt hogy tudása ne kopjon, sőt esetleg tanuljon is. Már Malajziában elkezdtünk keresgélni milyen lehetőségeik lesznek itthon. Sajnos nem sok, vagy a távolság miatt, vagy az anyagiak miatt, ami elég elkeserítő.

Végül meglátogattunk két közelebbi két-háromnyelvű ovit ami a körön belül maradt. Az első Lilit egyből megnyerte, hiszen rengeteg volt a játék, kicsi a csoportlétszám 6 fő vele együtt azonos korban, egyedül esznek, és segítenek a bilizésben. Az angol sajnos elég kevés napi szinten, hiszen "még ők kicsik". Nem is tudtam mi tévő legyek, hiszen ez kevés, de az ovis csoport közé akikkel együtt van szinte egész nap az angolos, meg nem akarnám tenni, hiszen az egyértelmű, hogy a beszéde miatt akár átkerülhetne, de egyéb téren nem tart ott, hogy ez hasznára válna. Az ovi és bölcsi két csoportja azonban nincs elszigetelve egymástól, így bízni tudok benne, hogy kap annyi angolt ami segít neki.

A másik helyen angolt és kínait is tanítanak, de ide csak szeptembertől vennék be, nagyobb a csoportlétszám, a két nyelvre jutó idő összesen még kevesebb, távolabb is van és még és még ... Van pár indok, hogy végül az elsőnél döntöttünk. 

S a döntés nem a mienk volt egyedül, mert Lili aki korábban hozzászokott, hogy az oviban tanulnak is a következő napokban követelni kezdte, hogy menni akar. Ez az egész ovi dolog innen jött, hogy ő igényelte Malajziában, hogy bemenjünk, ott legyünk a gyerekkel. Eléggé bántónak találom azokat a feltevéseket amikor a kedves anyuka meglát és felcsattan, ja persze jön a tesó. A frászt! Eszembe nem jutna e miatt lepasszolni a gyereket, sőt ha nem lenne igénye rá nem is menne oviba.

Megyünk hát, elkezdtünk a múlt hét közepén. Beszoktatás, nulla, egyszerűen nem igényelte az ott együtt eltöltött nézelődős délelőtt után. Persze csak délig marad, pár órácska ez, de több mint a semmi, és az itthon töltött órákban is mindig csipeget valamit fel.
A TV gyerekműsora közül az eredeti angolt választjuk számára, bízva, hogy hasznára van. Kényszer nincs, az agya mint a szivacs olyan, amit vétek lenne nem kihasználni. Az elmondott szavakat utánozza, énekel egy még kint tanult dalocskát (twinkle twinkle little star ... ), és pár kínai szót is van amit használ (alma, banán, kutya, macska) a szintén kint is hallott dallal együtt.

Az, hogy mi lesz és mennyit profitál belőle kiderül, a lehetőséget igyekszünk megadni, azt amit ő kíván meg. Minden gyerek más, máskor kezd járni, beszélni, dalolni, verselni, igényt tartani mások társaságára vagy éppen délután többet vagy kevesebbet aludni, vagy azt elhagyni. Nekem most csak ő van, akit figyelek és aki körül forog a világ.

itthonról

Bár kinek mit jelent az itthon, meg az otthon. Szóval Magyarországról jelentkezem. A blog már jó ideje nem kapott új bejegyzést, pedig lettek volna még mesélni valók és lennének is ... Sokszor már kapnám a gépet, hogy leírjam a még kimaradt élményeket, hogy el ne vesszenek, de aztán olvasok másokat és nem érzem a létjogosultságát az írásomnak.

Azonban a blog és a benne szereplők hozzám tartoznak, így na marad el semmi, csak késik. Azt viszont szeretném megosztani, hogy hogyan készülünk ismét Malajziába. Időpont még nincs konkretizálva, hiszen az elkövetkező hónapok megannyi meglepetést tartogatnak számunkra, de a tervezés és a készülés nem maradhat el.

Vagyunk

idestova 2 hete itthon. Ha most az eredeti tervek szerint lennénk, akkor lázasan járnánk a családot és az ismerősöket és lassan az üdvözlést a búcsúzás váltaná fel, s készülnénk a visszafelé útra. De nem.

Itthon vagyunk, kicsit nehezen sikerült az átállás, kb 1 hétbe telt mire visszaállt az idő a régi kerékvágásba, mert valahogy valaki mindig felkelt hajnal 4 kor, majd 5 kor, végül 6 kor, de most... Most már tudunk aludni egészen reggel 8-ig, 9 ig is :) A másik átállás az az ételek terén volt nehéz. Aki azt hiszi, hogy na akkor most az ittenit és nem az ottanit eszem, s ezzel minden le van rendezve, az bizony nagyot téved. Egyrészt az adagok, főleg az ünnepi adagok alaposan kifogtak rajtunk. Valószínű nem csak a méret számított, hanem a hús és zsírtartalom, ami jelentősen eltér az eddig fogyasztottaktól. Szóval lehetett szaladni a mosdóba. Hiányzik a friss zöldség, a sok friss today és tomorrow papaja, mangó, az ananász édes íze és elérhető ára. A melegről már ne is beszéljünk. Ez a sok ruha amit folyamatosan fel kell venni, brrr. Lili például állandóan vetkőzik, cipő le, zokni le, nadrág le, s a végén meztelenül szaladgálna ha lehetne. De nem lehet. Nincs elég meleg a lakásban sem, vagyis én nem érzem úgy hogy az lenne, 28 fokot meg mégse csinálhatok, így is elég száraz a levegő, hiába párologtatok.

Szóval a napok telnek, szokjuk az itthoni itthont, élvezzük, hogy egyszerűbben elérjük a családtagokat és az ismerősöket, hogy van tejföl és sajt rendes (bevallom a túró a túrórudin kívül nekem nem hiányzott és most se hiányzik), hogy van újra varrógép (bár még csak egyetlen órát használtam), hogy van újra autónk, mert ugyan ott minden séta közelségben volt azért itt sokat használjuk és megyek is vele folyton folyvást különböző időpontokra amit igyekszek összeszervezni.

Mert az aki miatt mi most januárban nem térünk vissza Malajziába, az egy kisfiú. Egy kicsi akivel kell egyik orvostól a másikig menni, pótolni a leleteket, mert a rendszer két fő tagja tökéletesen elfogadja a harmadik a leg elhanyagolhatóbb azonban nem. Szóval igen, járok újra háziorvoshoz, nőgyógyászhoz, védőnőhöz most a pótlás miatt ide oda sűrűbben, aztán majd havonta, de nagyon hamar ismét sűrűsödni fog, s májusban eléri a tetőpontját. Kisfiú, akiről ezt még kint nem lehetett tudni november utolsó napjaiban, de mire hazaértünk már akkora lett, hogy ezt meg tudták állapítani. Most már túljutottam én is azon a para-időtartományon ami mindenkinél máskor jön el, hogy merek beszélni is róla. Túl a félidőn a 21. hétben, ő minden nap szépen jól érezhetően rugdossa a hasam, amit nem csak én érezhetek s ez mind boldogság tölt el engem, minket.

Boldog Új Évet!

Immár Magyarországról kívánok minden kedves blogolvasómnak és családjának álmok beteljesülésében és sikerekben gazdag Új Évet!

ui.
Utazásunk szerencsés volt egytől-egyig jól vagyunk, és csak egyetlen csomagunk keringett egy picit a reptereken, de másnap, a szentestei vacsora közepette azt is meghozta a futár. A napokban végiglátogattuk a családot, s most jönnek az ismerősök, de nem feledjük maláj napjainak, visszavágyunk, tervezünk!