Még éppen hogy megérkeztünk, fel se tudtunk lélegezni, mikor bárhová is menünk, az utcára, étterembe, boltba, bárhol megtalálták a tolakodó kezek. Persze én értezem ez így, na meg ő, de itt ez természetes. Az arcát birizgálták, hogy feléjük forduljon, jobban láthassák, de éppen ellenkező hatást értek el. A lábát vagy a karját tapogatták, mintha csak valami amulett lenne és szerencsét hozna, jobban menne tőle az üzlet.
Még az is mindegy volt, hogy a babakocsiban van, a karomban, az etetőszékben vagy éppen a hátamra kötve, valahogy mindig sikerült egy picit, ha csak egy négyzetcentimérnyit is de megérinteniük. Brrr. Irtzótam, tőle, s szívesen rácsaptam volna mind kezére!
Persze lehetne "so cute" a nélkül is, hogy megfogják, de ez nem megy az indiaiaknak. A kínaiai csak beszélnek hozzá, ez a jobb. De azért az elképesztő, hogy a 4-5 éves forma gyerek is visszafordul Lilihez és rámondja, hogy milyen aranyos. Nem korai ez még? Hiszen még ő is az az aranyos méretű helyes kisgyerek, felesleges lenne neki mást dícsérni, de ezt látja mástól is.
Aztán találkoztunk az egyetlen maláj ismerősünkkel, egy fiatal lánnyal és annak lányrokonaival. Na ez aztán ... Lilit pillanatok alatt körbevették, teszett nekik, felvették, fényképezték... még a facebookra is felkerült, mert hű de jó egy fehér gyerekkel vannak a fényképen. Fehér gyerekkel. Már meg se lepődtünk amikor egy hete egy idősebb házaspár Lilivel szeretett volna egy fényképet, vagy hogy a lányok a gyerek után néhány Ausztrál sráccal fényképezkedtek.
7 megjegyzés:
De fura! Vagy pedig mi vagyunk azok. Hiszen ők az érintéssel is kifejezik a tetszésüket. Tulajdonképpen mi is szoktuk ezt csak nem idegenekkel. Bevallom néha bizony nekem is nehéz megállni, hogy ne simogassak meg egy-egy (nem teljesen idegen!) kisgyereket, hiszen annyira édesek, az enyéim meg már elég nagy kajlák :) De persze nem teszem, egyrészt mert nálunk nem szokás, másrészt mert tudom, magam sem szerettem ha tapizzák a gyerekeimet.
Ja, és nem csak azért simogatják ám, mert fehér :)))
Vicces ez a tapogatás:)
Váááá.... ehhez kell a türelem! Utálom, ha idegenek hozzányúlnak a gyerekekhez, ezt se nagyon bírnám. :(
Én azt utáltam amikor a hasamat fogdosták az ismerősök amig a lányokat vártam.Volt aki simán megsimogattta mielőtt még felfogtam volna mi készül.És ez nem is egy idegen kulturában történt,hanem a magyarok között.S azért egy 6-7 hónapos terhességet mégsem dughattam el...
A gyerekekért itt Kanadában is nagyon lelkesednek.Eleinte furcsa volt hogy bárhova mentünk idegenek megszólitották,a nevüket kérdezték.(azért szerencsére tapizás nincs)És itt is a 4-5 éves kislány is rámondja Hannára hogy milyen cute.
Valahol jó is hogy kicsi gyerekként ezt a nyiltságot,kedvességet tapasztalják.Lesz még idejük megtapasztalni,hogy sajnos nem is ilyen elfogadó a felnőtt világ.Réka már tudja azt is, hogy a túl kedves idegenekkel is vigyázni kell.
Fura lehet :)
Az ember annyira a saját miliőjében.. kultúrájában él... hogy fel sem merül benne, hogy máshol másképp lehet...
Például mi ha látnánk egy fekete kisfiút.. tutti nem rohannánk így le :)
Nekem az lenne az idegesítő, hogy ki tudja milyen koszokat, bacikat hordoznak azok az emberek..... betegségeket.. azért nem kellemes dolog...
de akkor híresek lettetek :) Belekóstolsz a celebek életébe :DDD
Aledi: magam is az a fajta, szívesen megsimogatós vagyok, de határokkal, s ez a határ sokkal szűkebb, mint amit itt tapasztaltam. Ez olyan mintha a személyes termebe léptek volna vadidegenek, s nagyon kellemetlenül érzetem akkor benne magam. Az idő persze szépen vagy hozzászoktatott, vagy már kevesebb is az a tapogatás?! :)
Lidércke: énis,énis, vágta rá kispipi!
krisz: na ez szerencsére nálam elmaradt, pedig rengeteg ismerősnél jártam, de szerencsére egy sem akart hasat simogatni. Nem is bánom.
A gyerekek szájából olyan furcsán felnöttesen hangzik a másik ennyire kisgyerek bícsérése, nem? Persze ha visszagondolok, otthon is megragadta Lilit két 6éves forma kislány a játszótéren, hogy milyen édes és vitték magukkal mindenfelé :)
Remélem Réka nem rossz tapasztalatból tudja, hogy nem minden kedves emberrel szabad szóba állni.
Vanessza: törlőkendőkkel felszerelve érkeztünk az országba, s használtam is eleget belőlük :) Egyébként én a sárga gyerekekre bukom inkább, nem a barnákra, bár van egy nagyon aranyos indiai kislány aki tetszik :)
Szia!
Most találtam rád, és veszem fel a fonalat.
Mi Tahiföldön éltünk 1 évet. 11 hós volt a kisfiúnk, amikor kimentünk. Igen, először nekem is fúrcsa volt ez a sok tapogatás. Úton-útfélen kikapták a kezemből, simogatták a fejét. A fejére teljesen rá voltak "kattanva" :) Én meg rágtam a kefét, mert úúú, milyen kézzel tapogatja, meg, úúú, tutira mindjárt üvölt a gyerek. De az egyébként morcos gyereknek esze ágában sem volt üvölteni. Inkább élvezte. Hiszen csak mosolygós embereket látott maga körül. Na ez (is) hiányzik a mai napig itthon. Egy kicsit olyan, mintha ott hagytunk volna a szívünkből egy darabot...
Megjegyzés küldése