2010. november 18., csütörtök

Hari Raya Haji/Qurban/Aidil Adha

Most, november 16-án és 17én ismét nemzeti ünnep Hari Raya Haji/Qurban/Aidil Adha van Malajziában és ismét munkaszüneti nap. Mondhatnánk akkor igazán ráértem volna megírni aznap a posztot. De nem értem rá :) vendégség volt nálunk, amiről mindenképpen írni fogok.

Az ünnep az Áldozati ünnep, az iszlám világ egyik fontos ünnepe, melyet annak az emlékére tartanak, hogy Ábrahám kész volt feláldozni fiát Istennek.  
Hagyományosan az Áldozati Ünnepet az iszlám holdnaptár utolsó hónapjának tizedik napján tatják, körülbelül hetven nappal a Ramadán, és közvetlenül a haddzs (a muszlimok éves Mekkába történő zarándoklata) után.


November 17-e egyben a maláj iskolákban az első nap ami a hosszú téli szünet napja. Ez a szünet egészen január 2-áig tart, azaz olyasmi mint nálunk a nyári szünet. Míg a nemzetközi iskolák tartják magukat az adott ország rendjéhez, mármit hosszú nyári szünet a naptár nyáron, és rövidebb szünetek télen vannak, addig a maláj iskolák rendje ettől teljesen eltérő. Ezért nekik van egy hét szünet márciusban, majd júniusban és szeptemberben és 7 hét szünet novembertől januárig. Lehetne mondani, ja, de ez engem mint 2 éves forma gyerekkel rendelkezőt nem érint, azonban ez nagy nagy tévedés!
Az ovi az iskolához igazodik, és ha nincs iskola, nincs ovi se. Így már érthető ugye? 


Szóval oviszünet van, de felügyelet van az oviban, s így sikerült is megbeszélni velük, hogy legalább most november végéig menhessen Lili a társaságba. Az alku kezdete persze december második hete volt, mivelhogy mi még augusztus közepén kifizettük a szemeszterre a pénzt (szeptembertől decemberig, az augusztus két hetét meg ajiba kaptuk), s gondoltuk ezzel nem lesz semmi baj. Baj nem lett, csak attól még decemberben nem lesz ovi. Az ovi ajánlata, hogy fizessünk még 750 ringit és akkor a nov 18-tól december közepéig mehet Lili. Nem kellett sok gondolkodás, hogy ezt azonnal visszautasítsuk, hiszen az ovi díja havi 300 RM, és a pluszban bent töltött napok száma 14 lett volna! 
Végül maradtunk annyiba, hogy nem kell pluszt fizetni, s november végéig van hely Lili számára. Ez így már sokkal inkább elfogadható. 


Zárásnak pedig egy naptár ami az összes maláj ünnepet tartalmazza (vigyázat egy egy tartományban eltérés lehet!).


Ja TZ, nem tapasztaltam, hogy kiadták volna a hétfőt szabadnapnak ha hétvégére esett a munkaszüneti nap, de lehet, hogy csak K dolgozik rossz helyen :)

5 megjegyzés:

TZ írta...

Á, biztos kiadják, csak K. letagadta..
Különben már nem emlékszem, hol olvastam ezt, de jól hangzik, nem?
Megpróbálom előásni az információforrásomat.

BCili írta...

Az infó az általam adott link alján is ott van, de a tapasztalat mást mutat. K meg csak nem kanyarodik el a kb 500 méteres út alatt :)

Mr Lonely írta...

hi..

Sisi írta...

Sziasztok, Ákos vagyok,

Igen én is megkérdőjeleztem ezeket az áthelyezéseket, de hát sajnos a törvény szabályozza

http://www.pesaraonline.net/ea-guide.htm#65

6.5. pont

Üdvözlettel,

Ákos

orsolya vanessza kiss írta...

ez nem rossz.. szóval kifizettétek már az egész decembert.. .és akkor nemhogy visszadnának, még kérnek 750-et :)) a 300 helyett :))


Mennyi a 300 egyébként?

És miért kell fizetni? Ott önköltségesek az óvodák.. vagy cska nektek kell, mert külföldiek vagytok? :) Vagy ez egy magánovi?

Érdemes követni minket a Mindennapi.Malajzia Facebook oldalunkon is, ahol naponta friss érdekességeket osztunk meg Malajziáról!

Foglalj szállást magyarul az Agodán! segítve ezzel munkánk.