2010. december 2., csütörtök

Kiasu

Furcsa egy szó ez, Kiasu, amit ennyire hasonítani lehet a szingapúri és a maláj lakosságra.

Ha pontosan fordítanám akkor annyit tenne, hogy félelem a veszítéstől. Azaz csak nyerni, nyerni és nyerni lehet, s a legjobbnak, a legelsőnek a leg-nek lenni. Egy részét ez érthető, ha sportról van szó, hiszen a másodikat, harmadikat, sokadikat ki jegyzi meg? Viszont itt az élet minden területén fellelhető a kiasu "szelleme".

- Tipikus Kiasu - mondta Jet apukája mikor távoztak tőlünk, s meglátta a főbérlőnk (velünk szembe laknak) kislányát este 9 kor a zongora mellett ülni.
- Van testvére?
- Van, egy öccse.
- Sportol igaz, valami küzdősportot?
- Igaz.

Tipikus kiasu, ha a gyerek (márpedig itt a legtöbb család gyereke) sportolni jár ha fiú, és zongorázni vagy zenélni ha lány. Természetesen a tanulásban és az iskolában is elsőnek kell lenni, ezért bármily furcsa nincs súgás, hiszen azzal előnyhöz juttatnád a társad. Ha pedig kikerül az iskolából és várja a munkahely sokszor egy európai embernek furcsa, csak a munkájának élő emberrel találkozikunk, aki képes minden este késő éjjelig bent lenni és ebből szinte versenyt űznek (képesek családi vacsoráról visszamenni dolgozni), akinek segíteni nem lehet mert ő tudja azt csak jól, aki megosztani információt nehezen oszt meg, hiszen ha már te is tudod, ő mitől lenne több. Csapat munka, sokszor kizárva. De a munkájára büszke. Van ennek jó és rossz oldala is.
De számtalan esetet, magatartás van amit ezzel a szóval magyarázhatunk, vagy belemagyarázhatjuk, íme egy cikk még erről angolul, s tőlem két apró történet.

Karácsonyra készülünk, itt is, a muszlim országban, hiszen a multikulti lehetővé teszi, hogy minden vallás ünnepét ünnepeljük. Jasmin már feldíszítette a karácsonyfáját, mire kérdően néztünk rá.
- Nem korai még ez, így november végén?
- My nick name is Kiasu :). - jött a válasz.

Hétfő reggel korán keltem, s még mielőtt a többiek magukhoz tértek volna már felöltözve indultam a rendelőhöz. Korán volt, csak 8, s ők 9 kor nyitnak, de nem akartam órákat várni, s egy gyors sétával pár perc alatt elérhető tőlünk. 8.10 kor megkaptam az 0001 sorszámot, amit büszkén mosolyogva vittem magammal haza, s közben az jutott eszembe, kiasu. Lehet, hogy már elég időt töltöttem el itt ahhoz hogy egy picit szívjak a kiasu érzésből?

6 megjegyzés:

motymoty írta...

Hát ez nagyon furcsa. Órülök, hogy leírtad.

Nagypapuska1 írta...

Onnan 11.ooo km-re én is olvasta a kiasu cikket / a Good Mo.Malaysia / oldalról!!Itt is,, ott is Kellemes ünnepeket! Gratulálok a meglátásodhoz és ahogyan megírtad!!!Ezután "olvasni foglak", /de furán írtam ezt/!!Remélem nem haragszol!Boldog, Boldogabb, Legboldogabb Karácsonyt!!!!!!!!

orsolya vanessza kiss írta...

:))

Nem semmi.. mégis úgy gondolom, hogy érdekes meglátni benne a pozitívumot is.. a küzdő-szellemet.. hogy az emberek felállnak, és teszik a dolgukat, és szorgalmasak, igyekeznek, hogy tartásuk van! Hogy jók akarnak lenni abban, amit dolgoznak!


Ez az a vonás, ami hiányzik nekem itt Magyarországon.. hogy mindenki csak ímmel-ámmal teszi a munkáját.. kifogásokat keres, vagy egyenesen utálja.. Jajj, hány ilyen emberrel találkozom nap mind nap..


De szerintem az igazság valahol a középúton van ( mint mindig :)) ) ... igyekezni, törekedni kell a gondos munkára, szívvel-lélekkel végezni azt..

de a CSALÁD legalább olyan fontos, sőt, még ennél is fontosabb!!

És én bármikor elszalasztanám a Kiasu-mat például a gyermekeim kedvéért :)))

BCili írta...

Motymoty: ugye hogy megérte egy kicsit várni rá, ez annyira megérdemelt gy külön részt.

Lajos: olvass nyugodtan, ha tetszik. Karácsonyt még nem kívánok, eljön annak is az ideje :)

Vanessza: amit leírtál valóban igaz. Jó ha van ami hajt előre, de az is igaz, hogy kell egy aranyközépút. A kiasu nem csak negatív, van bőven pozitív oldala is, csak kérdés melyiket szeretnénk jobban látni, melyik számunkra a fontosabb. Neked a család, de meglátod a család náluk is az! Az igazi kiasu szemléletnél Szingapúrban viszont erősen módosult már ez.

hekka írta...

Ez nagyon érdekes volt, köszi!

motymoty írta...

Persze, hogy megérte. De attól még nem esett jól. :D (...mondta a méltatlanul türelmetlenkedő...)

Érdemes követni minket a Mindennapi.Malajzia Facebook oldalunkon is, ahol naponta friss érdekességeket osztunk meg Malajziáról!

Foglalj szállást magyarul az Agodán! segítve ezzel munkánk.