vendégségben

Csütörtök este meghívást kaptunk a szomszédainkhoz ebédre. De jó, gondoltam megismerhetjük őket, bekukkanthatunk egy igazi maláj-kínai lakásba. Na ja, de ha megyünk vinni is illik valamit.


Mivel nem is olyen rég volt nekem a fősulin etikett órám, s milyen érdekes éppen a kínai etikettből írtam házidolgozatot tudtam egy csomó mindent nem illik vinni. Na de mégis mit vigyünk? Jöhet a mindenfél külföldi ital, szivar és egyéb. Hurrá, egy muszlim országban alkohol! Persze kreatív oldalam is elő-elő sandított, hogy de jó lenne valami kis kézi munkát vinni, egy hímzett kis házi áldást, lévén a vendéglátóink katolikusok. Az idő rövidsége azonban sajnos elvetette velem ezt az ötletet. Így végül, el mentünk a helyi "spárba" ahol külön sarok van a non-halal termékekek azaz az alkoholnak és néhány egyéb külföldi árunak ami nem felel meg az iszlám előírásoknak.


A választékban sok ausztrál, kevesebb újzéladi, néhány délamerikai és egy tucatnyi francia bor szerepelt amit kiegészített a whisky-k és likőrök sora. Meglepő, de ezek szinte egy árban voltak a borokkal azaz kb 40 és 200 RM között. Magyar bor vagy bármi párlat nem volt a kínálatban, így végül egy ausztrál fehérbort választottunk, aminek a cimkéjén egy ló szalad. Furcsa cimkéről választani, de mivel számunkra semmit nem mondanak az ausztrál borok, így maradt a kínai művészeteknek gyakran ábrázolt lóhoz való kötődésünk.


Miután bele is rejtettük egy borostasakba és szépen felöltöztünk a párom átment rákérdezni biztos áll e még a meghívás. Furcsa, de ennek itt van jelentősége, mert ez az első meghívásunk ami valóban akkor valósult meg amikorra el lett tervezve és nem hetekkel később. Jellemzően eddig 2-3 hetet mindig késett az előre egyeztetett találka. Éppen ezért arra is felkészültünk, ha mégse lenne most jó. Azaz ne legyünk éhesek, na meg ki tudja mit kapunk, szóval a biztosra mentünk és nem teljesen üres gyomorral vártunk. "Mehetünk", jött a válasz, és családot felkapva már mentünk is a kb 15 méterre lévő másik ajtóhoz.


Bent sok ember fogadott, az egész család ott volt aminek miértjét csak a vendégség végefelé értettük meg. Ott voltak a testvérek, sógorok és unokaöcs, aztán betoppan még egy kisebb csapat a nagymamával, szóval lettünk végül vagy tizenöten, s szépen forgott mindenki az asztal körül. Meg volt rakva rendesen elsőként négy fajta főétellel a nem csípőstől a nagyon csípősig. Ezekről sajnos képpel nem, csak leírással szolgálhatok. Előre kikészítettek egy-egy nagy tányérnyi sáfrányos rizst melyre szedhettünk a bundázott csikradarabokat (ezek csak kisebb részek, kb 4-5 centi nagyságúak, de a csirke szétbontása eleve eltér a megszoktottól, szóval látványra meghatározhatatlan, hogy éppen melyik részét kapod, de mind egy-két falatnyi és mindben van egy kis csont) ezek pikánsan éppen hogy citromfüves ízűek voltak, csípősebb rákok valamilyen számomra eldönthetetlen zöldséges paradicsomos csilis szószban, de ez is finom volt, jöhettek a csípős dizsnó és marha pörköltek, sok csilivel! Ez viszont amolyan cupákos volt, náluk ez a menő. Azért volt disznó is meg marha is mert volt muszlim tag is a családban aki csak a halat, csirkét és a marhát ette, ez egyértelmű. Kiegészítésként zöldséget kaptunk mellé mely egy hatalmas jénaiban világos húsleves színű enyhén savanyú folyadékba gazdagon rakott karfiolból, brokkoliból, répából és kaliforniai paprikából állt.


Enni kezdtünk, villával és kanállal, helyi szokás szerint, kést nem használnak az asztalnál. Aztán csatlakozott a háziasszony, aki elnézést kért, hogy ő kézzel eszik. Ez szintén helyi, de az arab világban is sokszor látható, hogy a jobb kéz három- néggy újjával kisebb falattá alakítják az ételt és így veszik a szájukba. Pálicika érdekes módon nem került elő, pedig számítottam rá, a kanál-villás megoldás pedig számomra még szokatlan.


A főétel után a desszertek, elsőként egy kis fagyi zselével. A zselé hatalmas népszerűségnek örvend errefelé a szivárvány összes színében, bár nem tudom mit esznek rajta. Nem gumicukor, nem cukrozott, egyszerűen mintha a gyümölcstortára öntött ízesített zselét formába öntenék és felvágnák. Szerencsére a fagyi több volt mint a zselé így egymáshoz adagolva kellemes volt. Jöhetett a sajttorta és tiramisu a háziasszony készítésében ez is finom volt. A főételek között is volt egy európai étel, de itt említem meg, mert ez nem kóstoltuk a lasagne-t.


Ennyi emberre kell is a sok étel, főleg, hogy kiderült ez egy születés napi összejövetel. Na nem kell hatalmas ajándékokra vagy bármi hasonlóra gondolni, elintézték egy egyszerű "Happy Birthday" énekléssel és gyertyafújással. De mi úgy éreztük, jó lett volna tudni ezt az apró részletet.

A hangulat persze emelkedett folyamatosan, hiszen ahogy telt mindenkenek a gyomra a lapátolás egyre lassabban ment, helyette egyre több lett a beszéd. Ismekedés a másikkal, információk a többi szomszédról és persze ha Magyarország akkor Puskás, és ha Puskás akkor a foci na meg a VB. A csapat hihetetlen focilázban ég, természetes hogy nézik a mecseket, de az hogy évtizednyire visszafelé tudják a melyik döntő hol és milyen eredményekkel zárult és, hogy a Magyar aranycsapatra is emlékezett az egyik családtag, az szívmelengető volt. Mint az is, hogy tudta, a fővárosunk Budapest és jól mondta! Persze ez egy a sokból, de mégis olyan jó ha ilyen távolságban tudják honnan jöttél.

Végül a kellemes 3 órás beszélgetés után amit végig az asztal mellett töltöttünk pikk-pakk felálltunk és kalap-kabát ott se votlunk. Semmi még három kört futunk az elmenetel előtt (itt nem szokás), jöttünk mentük, jól éreztük magunkat.  Jöhet a válasz ebéd, amire már gondolatban készülünk valami finom magyarossal, mondjuk egy gulyással. Meg látjuk mi fő ki belőle, mert a beszerezhető alapanyagok nagyban meghatározzák a menüsort!